kéziratos énekeskönyv, kódex

kézzel írt, könyv formájú versgyűjtemény. A könyvnyomtatás megjelenése, ill. általánossá válása előtt Európa-szerte jelentős szerepe volt az egyházi és világi költészet megőrzésében és népszerűsítésében. A legkorábbi kéziratos énekeskönyv a 13. sz. első felében összeírt Carmina Burana, az Európa-szerte ismert vágáns (vándordiák) dalok gyűjteménye. Kéziratos énekeskönyvek útján terjedtek a középkori trubadúrok és minnesängerek versei is. A különböző egyházak igényeit kielégítő → énekeskönyvek (kancionálék és graduálék) általában előbb kerültek nyomtatásra, mint a világi éneket tartalmazó versgyűjtemények. A mo.-i kéziratos énekeskönyvek virágkora a 17–18. sz. volt. De a kéziratos énekeskönyvek léte az irodalmi műveltségtől elzárt parasztság, mezővárosi kispolgárság, iparosrétegek körében a 19. sz. végéig, a 20. sz. elejéig tartott (daloskönyv, nótáskönyv). A kéziratos énekeskönyvek őrizték meg a korabeli világi költészet javát: szerelmi, alkalmi, mulattató, hazafias, vitézi verseket, tánc- és katonadalokat, protestáns → jeremiádokat, bujdosó- és szegénylegény-énekeket, amelyek részint az egyházi tilalmak, részint Habsburg-ellenes politikai célzatuk s nem utolsósorban a fejletlen és költséges könyvnyomtatás miatt nem jelenhettek meg nyomtatásban. A legrégibb, zömében szerelmi témájú verseket tartalmazó világi énekeskönyvünk az 1595–1608 között összeírt Fanchali Jób-kódex. A 17. sz. szerelmi költészetének leggazdagabb forrása az 1672 körül összeírt Vásárhelyi daloskönyv. 19–20. sz.-i szerelmi népdalaink első szövegváltozatait gyakran ezekben a kéziratos énekeskönyvekben leljük fel. Kéziratban, a Szentsei daloskönyvben (1704) és a Bocskai-kódexben (1716) maradt fenn a Rákóczi-szabadságharc költészete is. Részint ez az énekanyag szolgált költői mintájául a népköltészet → katonadalainak, → csatadalainak, → bujdosóénekeinek, szegénylegény- és → panaszdalainak, ill. az 1848–49-es szabadságharc folklórjának. A 17. sz.-i kéziratos énekeskönyvek általában csak a versszövegeket tartalmazták, de nótajelzésképpen gyakran hivatkoznak egy-egy korabeli népszerű dal dallamára is. Pl. „Notaia: minden nap io reggel” (RMKT/3 16. sz.) „Ad Notam: Köszöntlek tégedet etc.” (RMKT/3, 201. sz.). A kéziratos énekeskönyvek jellegét nem irodalmi szempontok, hanem a versek összeíróinak spontán, egyéni érdeklődése határozta meg, akik a 17–18. sz. népszerű költészetéből azt írták le, ami megtetszett nekik. Az énekeskönyvek egy-egy családban gyakran nemzedékről nemzedékre szálltak és mindig új, divatos alkotásokkal gazdagodtak. A kéziratos énekeskönyvek összeírói, ill. másolói ugyanabból a társadalmi rétegből kerültek ki, mint az énekek szerzői: az alacsonyabb sorban élő, egyházi, vagy világi értelmiségiekéből. A kéziratos énekek szerzőiről név és személy szerint semmit sem tudunk, hiszen a versfőkből kiolvasható név éppúgy vonatkozhatott a vers megrendelőjére, mint költőjére, ill. a címzettre, akihez a vers szólt. Legjelentősebb 17. sz.-i kéziratos énekeskönyveink: a Kuun-kódex (1621–48), a Lipcsei kódex (1615), a Mátray-kódex (1670), a Komáromi énekeskönyv (1701), a Vásárhelyi daloskönyv, a Teleki-énekeskönyv. Kéziratos diákénekeskönyvek – az úgynevezett melodiáriumok – őrizték meg számunkra a 18. sz.-i ref. kollégiumokban virágzó dalirodalom alkotásait. A 17. sz.-i kéziratos énekeskönyvek hagyományát folytatta az 1770-ben összeírt „Szíveket újító bokréta” és az 1790–91-ben összeírt szerelmi, mulattató, lakodalmi, csúfoló dalokat és korabeli népszerű költők verseit tartalmazó „Dávidné Soltári”. Mindezek jelentős mértékben tartalmazzák a közszájon forgó népi, ill. gazdátlanná vált, folklorizálódott énekanyagot. Pálóczi Horváth Ádám 1813-ban összeírt Ötödfélszáz Énekei között pl. kb. 100 db száz évnél régebbi, népdalnak tartott versszöveg van. A kéziratos énekeskönyvek filológiai vizsgálata folklórszöveg- és folklór-műfajtörténeti szempontból rendkívül tanulságos (kéziratos énekköltészet). – Irod. Versényi György: Szíveket újító bokréta (RMKT, 35. Bp., 1914); Szabó T. Attila: Kéziratos énekeskönyveink és verses kézirataink a 16–19. században (Zilah, 1934); Otrokocsi Nagy Gábor: Ref. kollégiumi diákirodalom kéziratos gyűjtemény-irodalomunkban (Debrecen, 1942); Ötödfélszáz Énekek (Pálóczi Horváth Ádám dalgyűjteménye az 1813. évből. Sajtó alá rendezte Bartha Dénes és Kiss József, Bp., 1953); Stoll Béla: A magyar kéziratos énekeskönyvek és versgyűjtemények bibliográfiája 1565–1840 (Bp., 1963).