konyhaberendezés

a tárolásra és ételkészítéshez szolgáló konyhai bútorok és a konyhában tartott főzőeszközök, edények együttese. A speciális konyhabútor kibontakozását a parasztház több sejtűvé válása, a konyhának a lakószobától való különválása tette lehetővé. Ez Mo. középső részén a hódoltság előtt már megtörtént. Ahol a 19. sz.-ban is a lakóhelyiségben főztek még, a konyhaberendezés szerepét lényegében a fal menti támlátlan → pad (palócoknál: tűzlóca, vízlóca, Szatmár m.-ben: mosogatópad), ill. a fölötte felaggatott és alatta raktározott edények, eszközök töltötték be. A konyhában részben tároló funkciója volt a beépített tüzelő → padkának. Valódi konyhai bútor Mo.-on korábban általában kevés volt, ezek többsége → asztalosbútor. Legfontosabb a konyhaszekrény (pohárszék), a → vizespad és a szabad kéményes konyhák bolthajtásának külső vagy belső falán elhelyezkedő fazéktartó → polc. A parasztkonyhába asztal általában csak a 20. sz.-ban került, de többnyire itt állt az → asztalszék. A konyhákban a szobaberendezéshez fogható, országos érvényű kötött rend nem alakult ki, bár a konyhaberendezés elrendezésmódja falunként, kistájanként meglehetősen egyező. A füsttelenített, ill. szabad kéményes konyhában teret kapott a díszítés is, főleg szimmetrikus, ritmikus rendben csoportosított tányérokkal. – Irod. Kardos László: Az Őrség népi táplálkozása (Bp., 1943); Sergő Erzsébet: Rákospalota népi táplálkozása (Népr. Közl., 1964); Ilia Mihály–Juhász Antal: Tápé története és néprajza (Tápé, 1971).