kortesdal, kortesnóta <spanyol: cortes ’törvényhozó testület’>

a politikai dal alkalmi csoportja, választáskor a pártot és jelöltjét dicsérő vagy az ellenfelet ócsárló dal. Részben a szavazókat toborzó kortes, részben más félnépi figurák szerezték a szövegeket, ők maguk névtelenségben maradtak, szóbeliségbe bekerült alkotásaik esetleg változhattak is. Korabeli divatos → népdal (köztük első helyen az elnyűhetetlen → Kossuth-nóta) vagy → magyar nóta dallamára húzták rá a szövegeket, melyek a szellemi közelharcok megvívása után azonnal feledésbe is merültek. – A kortesdalok az 1848 előtti követválasztások idején keletkeztek, ezek még kisnemesi szemléletűek (Hogyha Kossuth lesz a követ, Pap és nemes adót fizet...), csak 1867 után váltak valamelyest népibbé és a két háború között lassan el is enyésztek. A kortesdalok többsége szólamszerű (A mi zászlónk fennen lobog; Kiderül a magyar ég...), kiméletlenül és olykor ízléstelenül személyeskedő („szelídebb” példák: – Ne légy követ, Szomjas Józsi! Kivel fogunk mi filkózni? – Szája ferde, bajusza fél; Ilyen pofa itt el nem kél!) és formai szempontból is igénytelen (Nem kell sokat darányi! Éljen doktor Darányi!; Zöld ágra illik a virág; Most derül ki az igazság.). Valamivel sikerültebbek a komolyabb mondanivalót tartalmazó ún. 48-as kortesdalok, melyek felszólalnak a kiegyezés ellen (A sasmadár, a sasmadár kerülgeti a csirkét. Kossuth Lajos visszahozná a kincsét. Visszahozná, de nem meri, hiába! Ez mind csak a Deák Ferenc hibája), hirdetik a nemzetiségi összefogás gondolatát (Vessünk össze vállat vállal: Magyar, tót, szerb és horváttal, Nézzünk az osztrák szemébe Ezernyolcszázhatvanhétbe!), a későbbiek pedig a kisebb-nagyobb visszaéléseket leplezik le (Tisza malma két közre jár: Bécsnek őröl, nekünk darál. Gesztre megyen extra-vasút. Abcug Tisza, éljen Kossuth!; Szabó Károly olyan fajta, Ki a kormány talpát nyalja. Nyaljad, Károly, jó tisztára! Püspök leszel nemsokára); különösen szellemes az árulók kigúnyolása (Kovács János cifraszűre, Kívül nemzeti a színe. A múltkor még azt mutatta, de azóta kiforgatta. Aki nem vak, most már látja, Hogy belül feketesárga...). A korai munkásmozgalom (Kossuth Lajos azt üzeni: Jobboldali nem kell neki! Táncsics legyen a követünk, Ő a mi kedves vezérünk!) s főként a századforduló agrármozgalmai használták fel választási harcaikban a kortesdalokat, ezek társaiknál kevésbé gúnyosak, viszont jóval osztálytudatosabbak (Megmozgatunk minden követ, Nem kell nekünk úri követ! Nem érzi az a bajunkat, Nem látja a nyomorunkat; Munkásember a jelöltünk, Kit magunknak kijelöltünk: Nem hajt az urak szavára, Megindul a nép bajára.). – A kortesdalok 2 vagy 4 sorosak, az elsőket deklamálták, az utóbbiakat énekelték. Majdnem kivétel nélküli a páros rím és a 8 szótag. – Irod. Szendrey Zsigmond: A kortesnótákról (Ethn., 1925); Dégh Linda: A szabadságharc népköltészete (Bp., 1952); Katona Imre–Maróthy János–Szatmári Antal (szerk.): A parasztdaltól a munkásdalig (Bp., 1968).