Kós Károly (Temesvár, 1883–Kolozsvár, 1977)

építész, iparművész, író. 1907-ben szerzett oklevelet a bp.-i műszaki egy.-en. Magántervező volt Bp.-en, majd Erdélyben telepedett le. Több sikeres megbízást teljesített, fontos pályázatokat nyert meg. Mint az építészeti szecesszió kiemelkedő egyénisége, tervező munkájában az erdélyi népművészet és történelmi építészeti emlékek motívumait igyekezett felhasználni. 1918 után az erdélyi magyar művelődési élet kimagasló szervező egyénisége lett. Részt vállalt az önálló erdélyi szépirodalmi és tudományos publicisztika megindításában. Egész életében foglalkoztatták a magyar, az erdélyi művészet, népművészet, néptörténet, néprajz kérdései, e témakörökben számos tanulmányt és önálló művet tett közzé. – F. m. Erdély kövei (Sztána, 1922–23); Transylvania (Auch Siebenbürgens Steine haben ihre Sprache, Kolozsvár, 1927); Erdély (Kultúrtörténeti vázlat, Bp., é. n. és Kolozsvár, 1929); A lakóház művészete (Kolozsvár, 1930); Kalotaszeg (Kolozsvár, 1932); A székely népi építészet (Kolozsvár, 1944); Falusi építészet (Kolozsvár, é. n.); Mezőgazdasági építészet (Bukarest, 1956); Hármaskönyv (Bukarest, 1969). – Irod. Erdélyi Helikon K. K.-száma (1933); Igaz Szó K. K.-száma (1968).

Kós Károly

Kós Károly