szerepe a magyar → népi hitvilágban és → népszokásban elsősorban a táplálkozásban betöltött fontosságán alapul: mint ilyen jelképezheti, ill. biztosíthatja a jólétet, gazdagságot, a szerencsés kezdetet, az új életet stb. E szerepben Európa-szerte régóta elterjedt (a klasszikus ókorból is bőszámú adatot ismerünk), éppúgy, mint a magyar parasztság gyakorlatában, mégpedig általában a másik alapvető táplálékkal, a kenyérrel együtt. Pl. új párnak lakodalmon adott kenyér és só; új házba költözéskor az asztalra helyezett kenyér és só; az újszülött első fürdővizébe tett só; a lakók szerencséjét biztosító, küszöb alá ásott só. A → halott etetésében szintén minden táplálékot jelképezhet, ill. helyettesíthet itt is gyakran kenyérrel (és vízzel) együtt. – Európa több népénél világosan megmaradt régi áldozati szerepe; egyébként már az ószövetségi ételáldozatok között is megtalálható. – A gonoszűzés, a → rontás elhárítása eszközeként általánosan elterjedt egész Európában az ókor óta –, e szerepének fennmaradását támogatta a r. k. keresztségben betöltött hasonló funkciója. A magyar parasztság gyakorlatában „veszélyes” időpontokban használták rontás ellen: pl. ellés idején az istállót szórták körül; a gyermekágyas vagy újszülött lepedőjébe kötve → szemveréstől óvott, a → tehén megrontása ellen pedig az este kiadott tejbe kellett három csipetet tenni. (→ még: sóvágó, → sózás)