söprűcirok (lat. Sorghum vulgare var. technicum)

TARTALOM

söprűtánc

söprűkötés

háziipari ág, amely a háztartások nélkülözhetetlen eszközét, a ciroksöprűt gyártja. Korábban hasonló célra nyírfából, kökényvesszőből, nádból, söprűfűből készítettek söprűket, melyeket a peremvidékek kivételével (pl. Erdélyben, a Mátra-vidéken a nyírfaseprű napjainkban is használatos) a → söprűcirok múlt századi elterjedése háttérbe szorított. A söprűkötés legfejlettebb gócai a növény fő termelési területén, a D-Tiszántúlon alakultak ki. 1893-ban Orosházán már két söprűkötő manufaktúra működött, melyek idénymunkában elsősorban agrárproletárokat foglalkoztattak. A söprűgyárakban tanult módszerek váltak alapjául a háziipari söprűkötésnek. A kezdetleges eljárást – a kalászt nem vágják le a szárról, hanem fűzfavesszővel vagy dróttal nyélre kötözik –, fejlettebbek váltották föl. Találékony munkások a gyári munkafolyamatokat továbbfejlesztették és kialakították a ma is ismert, tartósabb és esztétikusabb söprűformát, a „fordított vállú” söprűt. A kalászt vagy szakállt kádakban áztatják és fehérítik (kénezik), majd söprűkötőgép segítségével puha dróttal nyélre kötözik és színes madzaggal körülhurkolják („varrják”). Végül a végét egyenesre vágják. A söprűkötés nincs szakmásítva, tehát gyakorlatához iparengedély szükséges, de mestervizsga nem. Legtöbben mellékfoglalkozásként űzik. – Irod. Szabó Ferenc: Adatok a söprűcirok néprajzához Orosháza környékéről (Szeged, 1963).