szégyenkő, tarisznyakő

megszégyenítő büntetőeszköz volt, amelyet a 18. sz. végéig a garázda, botrányt okozó, gyalázkodó személlyel szemben alkalmaztak. A szégyenkövet az elítéltnek meghatározott távolságra elvinnie nagyobb embertömeg szeme láttára (pl. vásár alkalmával), sokszor dob és sípszó mellett, Erdélyben sok helyen tarisznyába téve történt a szégyenkő hurcolása, amelyen groteszk ember-, szamár- vagy nyúlfej volt látható. A szégyenkő népmesékben, népi leírásokban gyakran szerepel. – Irod. Vajna Károly: Hazai régi büntetések (II., Bp., 1907); Eckhart Ferenc: A földesúri büntetőbíráskodás a XVI–XVII. században (Bp., 1954).