ormánsági viselet

a D-dunántúli öltözetek régies, egyszerű csoportja, mely letűnéséig ilyennek maradt meg (nem parasztosodott el). A férfiak rövid derekú, elöl kötővel záródó, T szabású bő ujjú vászon ümögjét (férfiing) a múlt század végére már felváltotta a felálló gallérú, melle-részén kivarrott, gombos, kézelőbe ráncolt ujjú ing. Ez idő tájt a korábban 2–3 szeles vászongatyát 13–20 szél bőségűre már gyolcsból varrták. Nadrágot ekkor kevesen viseltek, azt is külső oldalán nyitva, ill. végig gombolódó szárral, a csizmán kívül hordták (→ rajthúzli). Az ingen csuhát vagy kiscsuhát (mellény), télen ujjatlan mellyes bundát vagy → levest viseltek. Ekkor még általános volt a bevarrott fenekű, ujjakkal ellátott, széles, díszített gallérú szűr használata; bundája kevés embernek volt. A századfordulóig fekete (gyászban fehér) → nyakravaló kendő, félrevágott, oldalán benyomott persián sipka volt a divat. – Az asszonyok felső testükre rövid és szűk ujjú kisimögöt, erre a fiatalok fátyolszerű tilánglit, az idősebbek gyolcs vagy lenvászon, bő és hosszú, mellévarrott buggyos ujjú imögöt húztak. Az ujjakat a felső karon fekete szalaggal lekötötték és buggyosra húzták a csipkés szálvonással díszített tászliny (ujjvég) felett. Alsó testükön legalul szűk, halványan kékített kisbiklát, azon a fiatalok bő, fátyolszerű, az idősebbek gyolcs, gyászban lenvászon biklát vagy kebélt viseltek. A kisbikla elöl lévő hasastékját az eruhával takarták el. A biklák fölé széles, színes selyem, az idősebbek és gyászolók fehér kötényt kötöttek. Az ingen télen, a múlt század közepén páncét, a század végén röpikét, hidegebb időben kasmír mellyest, prémmel szegett és tulipánokkal kivarrott ujjas bundát vagy kék posztó → mentét hordtak. Szorosan hozzátartozott a női ormánsági viselethez az összehajtogatva a karra helyezett pácás fehér terítő (az esőruha), amelyet esőben magukra borítottak. – A lányok hajukat kétoldalt koszorúba fonták és a hátrafésült többi hajjal csak vállmagasságban fonták össze egyetlen cicába. Az asszonyok fékötője a korhoz igazodott. A fiatalok piros szalagokkal, rezgőkkel, művirágokkal ékesített fékötője az idősebbeknél egyre dísztelenebb, egyszerűbb és kisebb lett, melyen már a kék szín uralkodott, végül pedig az öregek kicsi, egyszerű, fehér gyolcsból valót hordtak. Ünnepélyes alkalmakkor a fiatalok selyem, az idősebbek gyolcs hátravető kendőt (→ hátravető) borítottak a fejükre, a főkötő fölé, de már a század végén helyette a fiatalok selyemből való, az idősebbek fehér féruhát vagy fejeruhát (fejkendő) viseltek. Csizmát vagy topánkát a módosabbak is csak ünnepnap húztak, a múlt század közepén a nők télen-nyáron mezítláb jártak. – Irod. Kiss Géza: Az ormánysági népviselet (Ethn., 1931).

Ünneplőbe öltözött felnőttek és gyerekek (Ormánság, Baranya m., 20. sz. eleje)

Ünneplőbe öltözött felnőttek és gyerekek (Ormánság, Baranya m., 20. sz. eleje)

Új menyecske hátravetővel és öltöztetőasszony (Csányoszró, Baranya m., 1930)

Új menyecske hátravetővel és öltöztetőasszony (Csányoszró, Baranya m., 1930)

Főkötők. A fiatalasszony fejviseletétől a legidősebb korig egyre egyszerűsödő és színtelenedő változatai (Ormánság, századforduló), Bp. Néprajzi Múzeum

Ormánsági viselet
Főkötők. A fiatalasszony fejviseletétől a legidősebb korig egyre egyszerűsödő és színtelenedő változatai (Ormánság, századforduló), Bp. Néprajzi Múzeum