ornamentika

1. a tárgyak felületén, ünnepélyessé tétel vagy egyéb célból alkalmazott díszítmények, ill. az ilyenekből összetevődő rendszer. Mivel a → népművészeti alkotásoknak túlnyomó többsége ornamentika jellegű, szokás a népművészet egészét ornamentális művészetnek, díszítőművészetnek nevezni. Ez azonban nem helytálló, részint mivel vannak a népművészeten belül önálló, ábrázoló igényű és többnyire minden ornamentika nélküli alkotások, → képek és szobrok is (elsősorban → kegyképek), részint pedig mivel gyakorlati rendeltetésű tárgyakon kapott helyet az elbeszélő műfajoknak a túlnyomó többsége is, tehát a népi epika jeleneteit megelevenítő illusztrációk, önábrázolások és hasonló jellegű életképek, noha gyakran ezek is ornamentális keretbe foglalva vagy esetleg ornamentikába ágyazva (→ emberábrázolás). A népi ornamentika túlnyomórészt síkdíszítmény jellegű; legkisebb önálló elemei az egyes ornamensek vagy díszítőelemek, amelyek a kompozíción belül fő- vagy mellékmotívumként szerepelnek. A motívum állhat egyes tárgyakon önmagában is, sokszor megkülönböztető jegyként – főként az írástudás általánossá válásáig, a névjelek, → feliratok alkalmazásának meggyökeresedéséig. A népművészeti motívumok lehetnek geometrikus jellegűek (így általában a rozetta, svasztika, vízfolyás) vagy szabad vonalvezetésűek, mégpedig rendszerint növényi eredetűek (pl. → gránátalma, → rózsa, → tulipán, → virágtő), ritkábban figurális elemek, többnyire → állatalakok, pl. → madár, kiskutya. Lényegében még a természethűségre törekvő motívumváltozatok sem jelenségszerűen ábrázoltak, hanem többé-kevésbé elvontak, mivel nem közvetlenül a természet megfigyelése nyomán keletkeztek. A népművészet alapmotívumainak a nagy többsége igen régi eredetű. A régészeti emlékek arra engednek következtetni, hogy ezek a kezdeti, naturális megfelelés céljával készült változatok után korán elnyerték, esztétikai igénnyel leegyszerűsítve, jellemző stilizálásukat. Az ismétlődő újrafogalmazások nyomán keletkeztek azután a koronként, ill. helyileg eltérő későbbi variánsok. Az idők folyamán a motívumok értelmezése is sokban módosult, és többnyire oda vezetett, hogy az elemek elveszítették esetleges kultikus-mágikus tartalmukat és pusztán ornamensekké lettek. Az átértelmezés befolyásolhatta a későbbi népművészeti alkalmazás terét is (pl. → szív). – A népművészet motívumai összefüggő ornamentális rendszereket alkotnak, ezek közül az európai és egyben a magyar népművészet szempontjából a legjelentősebb és legátfogóbb a → mértanias díszítés rendszere és a → növényi ornamentika. Kivitelezésükre esetenként sajátos díszítőeljárás is szolgálhatott, mint a fafaragás mértanias ékítményeihez az → ékrovás. Az egyes ornamentális rendszereken belül számos nagy múltú kompozíciós séma érvényesült, néha egy-egy tárgycsoportot is saját kompozíciós megoldások jellemeztek (pl. → ácsolt láda, → lőporszaru). A népművészeti ornamentikában ritka az egyes elemek kötetlen egymás mellé sorolása (ld. pl. tiszántúli ostornyelek → berakása, a 20. sz.-i → Kalocsa vidéki hímzés „dobált rózsás” mintája); gyakoribb a kötött szerkesztés, leginkább az egész felület vagy az egyes motívumegységek részarányos felépítése. Egyes tárgykörökben szokásos a centrális szimmetria (különösen kerek tárgyakon, mint a → tál, tányér, de pl. → kályhacsempén is). Kedveltebb azonban a tengelyes szimmetria, amelynél a kompozíció vázát leginkább egy rendszerint 3 vagy 5, de mindenképpen páratlan ágú virágbokor alkotja. A szimmetria nem feltétlenül jelenti a két oldal teljesen pontos megfelelését. Maga a tengely sem mindig mereven függőleges állású, lehet ívelt vonalú vagy S alakban hajlított, esetleg szétváló és ismét egyesülő. A motívumegységek a felület kívánalmai szerint ismétlődhetnek. A menyasszonyi → ládákon pl. a kétszeres ismétlés. Gyakoribb az egységek szoros egymás mellé sorakoztatásával képzett, csíkmintát alkotó ismétlés (pl. → lepedőszélen). A sorminta változata a középvonalra felépített indadísz, amely a függőleges állású változatok többségénél, de néha a vízszintes vezetésűeknél is cserépből vagy szívből indul ki és zárómotívumban végződik. Más díszítményeknél is, de különösen az indákon jellemző az azonos motívumok ritmikus ismétlődése (formaritmus), amit gyakran a színezés szabályos ismétlődése is támogat (színritmus). A végtelen terülőminta ritka, leggyakoribb egyes erdélyi → kandallókon, amikor is a csempék mindegyike azonos rajzú, mely az egész mintázat egy alapegységét, ill. annak többszörözését hordozza. Előfordul a végtelen minta → keresztöltéses munkákon is, ilyenkor sorminta, → mesterke szegélyezi alul és fölül. Végtelen minta lehet az abroszok szőtt mintázata (darázslépes, szilvamagos stb., pl. → baranyai szőtteseken), ez azonban többnyire csak az alapot képezi, aminek a két végébe a szokott módon elhelyezett színes csíkminta illeszkedik. Nagyobb felület díszítésénél általában gyakoriak a jellemző mintatársulások. Gyakran a felület megszabott módon tagolt. Elemi fokon maga a geometrikus felületfelosztás is mintát képezhet, többnyire a felületszakaszok váltakozó hangsúlyozásával (→ húsvéti tojás). – Az ornamentika a legtöbb tárgyon annak bizonyos részére vagy részeire, lehetőleg a használatnak kevéssé kitett, ill. jól szembetűnő felületére került. Gyakran az ornamentikát keretminta övezi, ill. határolja el az üres („paraszt”) felületektől. A díszítés mértéke koronként, helyileg, de tárgykörönként is meghatározott, általában azonban korábban inkább csak egyes különleges szerepű tárgyakra volt jellemző a teljes felület ornamentikával való borítása. A díszítés túltengése főként a 19. sz. második felében vált jellemzővé. Mindig is élt azonban az a törekvés, hogy az ornamentika számára kijelölt felületet lehetőleg teljesen betöltsék, így gyakran, főként a kései szakaszban a figurális ábrázolások közeit is → virágozással (horror vacui, ’irtózás az űrtől’). – Irod. Wersin, W.: Das elementare Ornament und seine Gesetzlichkeit (Ravensburg, 1940); Ott, M.: Das Ornament im bäuerlichen Kunsthandwerk des Kantons Appenzell (Zürich, 1945); Balogh Jolán: A népművészet és a történeti stílusok (klny., Bp., 1967); Fél Edit–Hofer Tamás–K. Csilléry Klára: A magyar népművészet (Bp., 1969); Györgyi Erzsébet: A tojáshímzés díszítménykincse (Népr. Ért., 1974). 2. → dallamdíszítés

„Ágyfütül való” részlete, egymás mellé sorakoztatott virágbokor és csíkminta díszítéssel (Szilágyság, 19. sz. első fele) Bp. Néprajzi Múzeum

„Ágyfütül való” részlete, egymás mellé sorakoztatott virágbokor és csíkminta díszítéssel (Szilágyság, 19. sz. első fele) Bp. Néprajzi Múzeum

Kendő sarka, ismétlődő motívumokból képzett szélmintával (Tura, Pest m., 20. sz. első fele) Bp. Néprajzi Múzeum

Kendő sarka, ismétlődő motívumokból képzett szélmintával (Tura, Pest m., 20. sz. első fele) Bp. Néprajzi Múzeum

Lepedővég részlete, hullámos középvonalra felépített indadísszel (Szentistván, Borsod-Abaúj-Zemplén m., 19. sz. vége) Bp. Néprajzi Múzeum

Lepedővég részlete, hullámos középvonalra felépített indadísszel (Szentistván, Borsod-Abaúj-Zemplén m., 19. sz. vége) Bp. Néprajzi Múzeum

Tál, centrálisan szimmetrikus díszítéssel (Székelyföld, 20. sz. eleje) Bp. Néprajzi Múzeum

Tál, centrálisan szimmetrikus díszítéssel (Székelyföld, 20. sz. eleje) Bp. Néprajzi Múzeum

Jobbra: bokály, ismétlődő virágmintával díszítve (Siklós, Baranya m., 19. sz. második fele) Bp. Néprajzi Múzeum

Jobbra: bokály, ismétlődő virágmintával díszítve (Siklós, Baranya m., 19. sz. második fele) Bp. Néprajzi Múzeum

Kendő széle, szélesebb-keskenyebb sorokból összetett díszítménnyel (Sárköz, 19. sz. vége) Bp. Néprajzi Múzeum

Kendő széle, szélesebb-keskenyebb sorokból összetett díszítménnyel (Sárköz, 19. sz. vége) Bp. Néprajzi Múzeum

Ácsolt láda, minden szerkezeti elemén különálló kompozícióval (Bogdása, Baranya m., 19. sz. közepe) Pécs, Janus Pannonius Múzeum

Ácsolt láda, minden szerkezeti elemén különálló kompozícióval (Bogdása, Baranya m., 19. sz. közepe) Pécs, Janus Pannonius Múzeum

Menyasszonyi láda, virágos ágat tartó madárpárral. Komáromi készítés (Szeremle, Bács-Kiskun m., 1820-as évek) Bp. Néprajzi Múzeum

Menyasszonyi láda, virágos ágat tartó madárpárral. Komáromi készítés (Szeremle, Bács-Kiskun m., 1820-as évek) Bp. Néprajzi Múzeum

Templomi mennyezet táblája, virágkehelyből kiinduló, tengelyes szimmetriájú virágbokorral (Magyarókereke, v. Kolozs m., 1746) Bp. Néprajzi Múzeum

Templomi mennyezet táblája, virágkehelyből kiinduló, tengelyes szimmetriájú virágbokorral (Magyarókereke, v. Kolozs m., 1746) Bp. Néprajzi Múzeum

Széktámla, fa- és spanyolviasz berakással, kereszteződő szárú virágcsokorral (Szentgál, Veszprém m., 1848) Bp. Néprajzi Múzeum

Széktámla, fa- és spanyolviasz berakással, kereszteződő szárú virágcsokorral (Szentgál, Veszprém m., 1848) Bp. Néprajzi Múzeum