pad, lóca, padszék

1. több személyes ülőbútor. – Az ülőpad kialakulása, ill. a tároló szerepű → padka átalakulása ülőhellyé a szék és a vele járó, leeresztett lábbal való ülésmód általánossá válása nyomán következett be. Kezdetben a pad a fal mentén futott körbe, így Mezopotámiában az i. e. 3. évezredben. Idővel létrejött a fából készült pad, mely a szék főbb szerkesztésmódjait követte. – A magyar parasztházban a pad a legfontosabb szerepei szerint: a) sarokpad (kettős vagy kétágú pad), a szobabeli → szentsarokban elhelyezve. – b) ágy előtti pad, – c) ház előtti pad. A magyaroknál a pad a letelepedést követően, a szilárd építésű házakban terjedt el. Az Árpád-kori szolgálónépek veremházaiban a későbbi sarokpad szerepét a padka töltötte be, mely a szentsaroknak megfelelő szögletben ásott ülőgödör mentén, a falnál húzódott. Ezt váltotta fel fokozatosan a valódi pad. Korábban ez földbe vert karólábakra vagy agyagos földből emelt sárlábakra fektetett deszka volt. Ez maradt általános a mátraalji palócoknál a 19. sz. végéig, ahol – mivel külön hálókamra volt az ágyak számára – a pad az egész lakószoba fala mentén körbefutott (körülpad). Az egyszerűbb megoldású padokat a gazdaságilag fejlettebb vidékeken, az → asztalosbútor terjedésével párhuzamosan a 18. sz.-tól kiszorította a fából való pad, melynek általában már támlája is volt (karospad, karoslóca). Ez utóbbinak elterjedt korai formája becsapolt lábú, deszkatámlás, a hasonló karosszéknek megfelelő. Keskeny, hosszúkás ládákat is használtak padként (padláda, ládás pad, hosszúláda), ilyen lehetett az → eleségesláda is. A padláda különösen elterjedt Erdélyben – itt a ládarész nélküli pad neve lelketlen pad –, mely fölé szokásban volt padtámlát helyettesítő deszkát alkalmazni (→ falravaló). Már a 19. sz. első felétől használatosak Mo.-on tömör deszkatámlás, deszkalábas sarokpadok is. A 19. sz. derekától a vázas felépítésű, kávás, rácsos hátú pad (srágláspad) és a → kanapé, ill az ággyá kinyitható → padágy terjedt el. A sarokpad két alkotóelemét keleten egymás mellé helyezték, nyugaton egymáshoz szabták, ill. rögzítették, esetleg még → tékával vagy → Mária-házzal is egybeépítették. – Az ágy előtti pad lehetett állandóan ott álló vagy alkalmilag, az ágy kiszélesítése céljából odatett (hálópad, hálólóca). Korai formája a támla nélküli, becsapolt lábú hosszúszék. A támlás formák közül gyakori volt a deszkatámlás pad, ennek változata a csuklós támlájú pad (→ rengőpad). – A ház előtti pad gyakran egy lefektetett fatörzs vagy két cövekkel alátámasztott palló. Erdélyben néhol tető védi (→ szakállszárító). A Dunazug-hegység környékén, elsősorban német falvakban elterjedt a kőből faragott utcai pad. – A támlás sarok- és ágy előtti pad gyakran faragással vagy festéssel díszített, datált és nemritkán rajta a tulajdonos neve is. (→ még: padtakaró) – Irod. Cs. Sebestyén Károly: A magyar parasztház padja (Népünk és Nyelvünk, 1937); Krüger, Fritz: El mobiliario popular en los países románicos (Coimbra, 1963); Deneke, Bernward: Bauernmöbel (München, 1969); K. Csilléry Klára: A magyar nép bútorai (Bp., 1972); Kós Károly–Szentimrei Judit–Nagy Jenő: Kászoni székely népművészet (Bukarest, 1972); Grünn, H.: Die Hausbank. Beobachtungen zu einen unscheinbaren Möbel (Festschrift für Franz C. Lipp, Wien, 1978). – 2.padlás

Padok. 1. festett virágos pad (19. sz. közepe). 2. ládás pad (19. sz. második fele), 3. kanapé (19. sz. vége), 4. kanapé (20. sz. eleje), 5. karospad, a támlát és ülést összefogó fejelőléc egy darab görbe fából készült (19. sz.), 6. karospad (19. sz.), (1., 6. Kászonimpér, 2–5. Kászonfeltíz, v. Csík m.)

Padok. 1. festett virágos pad (19. sz. közepe). 2. ládás pad (19. sz. második fele), 3. kanapé (19. sz. vége), 4. kanapé (20. sz. eleje), 5. karospad, a támlát és ülést összefogó fejelőléc egy darab görbe fából készült (19. sz.), 6. karospad (19. sz.), (1., 6. Kászonimpér, 2–5. Kászonfeltíz, v. Csík m.)

Kanapén ülő férfi kunkalapban (Szabadszállás, Bács-Kiskun m., 1980)

Kanapén ülő férfi kunkalapban (Szabadszállás, Bács-Kiskun m., 1980)