pályamunkás, krampácsoló

vasúti pályafenntartást végző betanított munkás. 1914 előtt a pályamunkások többsége olyan agrárpoletár vagy félproletár volt, aki csak a mezőgazdasági munkák szüneteiben szegődött el a vasúthoz és igyekezett lakóhelye közelében dolgozni. Örökletes rétegük a vasúti munkásokból és → kubikosokból került ki. 2–3 év kellett e szakma elsajátításához. A pályamunkás kubikos felszereléssel földet és egyéb építőanyagokat szállított, talpfát fektetett le, sínt szegelt fel, továbbá vasúti építkezéseken volt segédmunkás. Minden szerszám a vasúté volt, de szállításukról maguk a munkások gondoskodtak. Egy-egy → előmunkás vezetésével kisebb csoportokra oszlottak, melynek minden tagja egyféle munkát végzett. E csoportok azonban nem bandák, mert állandó és közvetlen felügyelet mellett végezték munkájukat, s főként nem volt közös a kereset sem. A pályamunkások között több volt a súrlódás, mint a bandákon belül, főként ha lakóhelyüktől nagyobb távolságban dolgoztak. A pályamunkások zöme földszerzéssel próbált kitörni; csekély töredékük több évi gyakorlat és bizonyos tanfolyamok elvégzése után pályamester lett; a többség azonban kétkezi és kétlaki munkásként élte le egész életét. Megfelelő adottságok híján nálunk nem szakosodtak az alagútépítő és kőmunkások, akiket a pályamunkások és a kubikusok → baráberekként emlegettek. – Irod. Veres Péter: Pályamunkások (Bp., 1951).