nomadizmus

az állattartásnak az a formája, melynek során a nyájakat legelőről legelőre hajtva, egész évben elsősorban legeltetve tartják. A hozzá kapcsolódó életformában az állattartó közösségek települése is mozgékony, a nyájvándoroltatás igényeihez igazodik. Nomadizmusról csak akkor beszélhetünk, ha az egész éves extenzív legeltető tartás és a közösség vándor, ill. szállásváltó életformája együttesen megvan. (Egyébként egész éves legeltető tartás nyájvándoroltatással nomadizmuson kívül is előfordul: pl. → transhumance.) A nomadizmus „tiszta” formájában voltaképp ritkább, elsősorban sivatagi, félsivatagi, ill. száraz-sztyeppi területen fordul elő, ott, ahol a növényföldrajzi talaj- és helyrajzi viszonyok nem teszik lehetővé, hogy a legeltető állattartás és a földművelés – ami csak a vízforrások körül, ill. öntözéssel lehetséges – egy üzem szervezeti keretébe illesztetten létezhessenek, ellenkezőleg: szervezeti-térbeli elválásuk szükségszerű. A nomád állattartás és település azonban elterjedésterületének jelentős részén különböző mértékben kapcsolódik növénytermesztéshez, de a nomád gazdaság túlsúlya esetén a növénytermesztés alárendelt szerepű. Ezt a gazdaságilag, életformában, településben „nem tiszta” nomadizmus művelőit nevezik félnomádoknak. Az elnevezés azonban gyűjtőfogalom, mert a földműveléssel való kapcsolódás egész variációs skáláját magában foglalja. – A nomadizmus történeti elterjedésterülete Belső- és Közép-Ázsiától a pontusi sztyepp vidékén és Elő-Ázsián át É-Afrikán húzódik végig. E terület fő állatai: juh, ló, szarvasmarha, teve, teherhordó állatként délen a szamár is jelentős; míg a sertés és baromfi általában, főleg a nomadizmus tiszta, teljes formájában hiányzik. A rén-nomadizmus északon monokultúrás jellegű, önálló forma, de keletkezése az előbb tárgyalt déli nagy nomád kultúrában gyökerezik. – Kapcsolódásaik, arányaik tekintetében megkülönböztethetők a nagy nomád kultúrák, amelyekben a nomád gazdaság túlsúlya egész nagy közösségek életformáját, földtulajdonviszonyait, társadalmi tagozódását és értékrendszerét megszabja és hatalmi-ideológiai szinten is jelentkezik. Létezik továbbá egy kevésbé komplex forma: kisebb csoportoknak, esetleg csupán nagycsaládoknak, lényegében paraszti kultúrájú és gazdasági területen, az azáltal szabadon hagyott extenzív zónában folytatott nomadizmusa. Az utóbbira példa a balkáni karakacsánok, albánok és vlachok egy része a középkorban. – A nomadizmust korábbi felfogásokkal szemben ma már általánosan elfogadottan viszonylag kései és kifejlett gazdasági formának tartja a szaktudomány. A nagy nomád kultúrák keletkezését, ill. a nomadizmus számottevő elterjedését nem adatolják korábbra, mint az i. e. 2. évezred: bár előtörténetük még nem eléggé feltárt. Nem foglalható állás abban a kérdésben, hogy a föld egy helyén keletkezett-e és onnan terjedt el a nomadizmus gyakorlata, vagy poligenetikus. A nomadizmus fő jelentősége abban áll, hogy a maga sajátos termelőtechnikájával először vonta be a föld hatalmas térségeit a termelő gazdaságba (olyan területeket, amelyeken addig legfeljebb zsákmányolás, gyűjtögetés-vadászat folyt), vagyis az emberi gazdaság nagymérvű extenzív bővítését eredményezte. Egyúttal az első jelentős specializálódott termelést, társadalmi munkamegosztást jelentette. Számottevő szerepe volt a nomadizmusnak egymástól távoli területek közti gazdasági kereskedelmi kapcsolatok megteremtésében, fenntartásában, bővítésében is. Másrészt az ókor óta ismertek nomád birodalmak és földműves államok antagonizmusának példái, s hogy a nomádok nemegyszer hoztak pusztulást is letelepedett földműves népekre, ill. kultúrákra. Az utolsó nomádok letelepült foglalkozásokra való áttérése korunkban zajlik (É-Afrika, Közép-Ázsia): ezzel a nomadizmus történeti pályafutása lényegében befejezettnek tekinthető. – Irod. Almásy György: Vándorutam Ázsia szívében (Bp., 1903); Vajda László: Untersuchungen zur Geschichte der Hirtenkulturen (I., Wiesbaden, 1968); Viehwirtschaft und Hirtenkultur (szerk. Földes László, Bp., 1969).