párna

1. ágynemű, az → ágyban alvó fejének alátámasztására, általában liba-, esetleg tyúk- vagy kacsatollal töltve. Egyéb elnevezései: vánkus, vánkos (Dunántúl Duna–Tisza köze, részben Erdély), fejal, fejel, fehel (palócok). Főleg lakóházon kívüli hálóhelyen, így istállóban volt használatos a → szalmapárna, ill. pásztor-, favágó-szálláson a fa → fejalj. Régebben néhol a vastag háziszőttes anyagú párna további huzatot nem kapott, általában azonban a párnabelső, párnatok, alsóhaj, alsóhuzat, ciha, tolltartó vagy turbik (palóc) fölé párnahéj vagy párnahaj, felső haj, felső huzat, párnahuzat, párnaciha került. A régies párna a kézi szövőszék adta vászonszélességhez igazodott, és keskeny, hosszúkás (kb. 40–50×100 cm) volt (hosszúpárna, csángók: magyaros párna), ezt csak szélesebb, bolti kelmék terjedése nyomán kezdte felváltani a közel négyszögletes (kb. 70–80×100 cm) formájú párna (csángók: németes vagy pili párna). A hálóágyon többnyire 2, egyező nagyságú párnát tettek a fej alá, a palócok 3–5 laposra töltött párnát is, közös → párnatakaróba tekerve. – A párna a → vetett ágynak is elmaradhatatlan kelléke volt; a helyi szokáshoz igazodó mennyisége és minősége a család vagyoni és társadalmi helyzetének hű tükrözője. A fölvetős párnát alvásra nem használták, szegényebbeknél szalma, buzogánypihe, forgács volt benne. Mivel a → szobaberendezés régebbi kötöttségei szerint az ágy mindig hosszával állt a falnál, a párnáknak csak a szobára néző keskeny vége látszott, ezért a párnahéj díszítése is ide, a párnavég, párnacsup, párnacsúcs, párnahegy, párnafej, párnabütü, párnafenék felületére összpontosult. A párna nyílása a túlsó végére esett, és vagy semmiféle csukása nem volt, vagy galandokkal, ill. a 19. sz. derekától mindinkább gombokkal csukódott. Az Alföldön a lyukacsos fehérhímzéssel (→ szabadrajzú fehér hímzések) a 19. sz. második felében helyenként szokásba jött a gombolás, ill. bekötözés mellé helyezni a díszítést és ezt a véget fordítani kifelé. Ravatalra szánt, halottas párnán néhol középre tették a nyílást, így mindkét párnavég kaphatott díszítést (két végű párna). Egyszerűbb fokon két, ellentétes irányba néző héjat húztak ilyenkor a párnára. – A vetett ágy párnái lehettek szőtt, hímzett vagy csipke díszűek, többnyire páronként egyező mintával. A szőttes párnák piros, kék, fekete csíkjai általában a párna külső vége felé fokozatosan szélesednek és sűrűsödnek, és a párnavégen összefüggő sávban tömörülnek. A hímzés kerülhetett magára a párnahéjra; gyakoribb a külön vászondarabra hímzett és díszöltéssel, tűzött csipkével a szárhoz vagy derékhoz toldott párnavég. A párnát leginkább pamuttal hímezték, főként piros színben, korábban gyakran gyapjúszállal (szőrös párna, pl. → kunsági hímzés, → hódmezővásárhelyi hímzés), általában több színnel, melyet növényi festékkel festettek. A fehérhímzés a 19. sz. derekától vált gyakoribbá. A párnavégbe illesztett betét lehetett → rececsipke, a századfordulótól házilag horgolt csipke vagy kötött → csipke és gyári csipke, ill. lyukhímzés (ánzet, ándec). Az áttört hímzés és csipke alá színes alávaló (alájavaló) illett. Egyes vidékeken a párna hosszanti oldala is kapott keskeny hímzett csíkot (oldalas-véges párna), főként a vetett ágyban szélre eső. Kalocsa környékén a tehetősek a középre kerülőket is körben kihímezték, pusztán a lakodalmi → párnás tánckor való fitogtatásra. – A párna felső lapjának a kihímzése a magyar parasztságnál általában nem vagy csak a 20. sz.-ban terjedt el, nyilván, mert a vetett ágyban nem érvényesült kellően. – A párna igen régen, a korai antik civilizációkban alakult ki. Kezdetben a gyapjú töltésű, bőr párna ülőkéül szolgált. Az ágybeli fejtámasztó ekkor még a szilárd fejalj volt, és csak a görögöknél jelent meg a puha fejpárna, többnyire csíkosan szőtt huzattal. Ez a fejpárna nagyrészt római közvetítéssel Európa-szerte elterjedt, de általános csak a 2. évezredben lett. Az i. sz. 1. évezred végétől alkalmazták fejpárnaként a hosszúkás, keskeny nagypárnához a közel négyzetes kispárnát, mely addig csakis ülőpárna volt. – A magyarok a bőrből készült fejaljat talán már a honfoglalás előtt ismerték. Bőr párnára úri házakból a 15–16. sz.-ból, debreceni polgároktól a 18. sz. derekáról is van adat, a parasztságnál azonban nem mutatható ki. A honfoglalás után, szlávoktól átvett párna, miként a szláv szó eredeti értelméből következik, tollal töltött. A magyarok a párnát valószínűleg a tollas → derékaljjal együtt ismerték meg, eleinte nevük is közös volt, csupán jelzővel megkülönböztetve (derékaljpárna, fejpárna). Használatukat eleinte elpuhultságnak bélyegezték (innen a 15–16. sz.-i Párnás ragadványnév; vö. Surdés,szalmazsák). 12–15. sz.-i ábrázolások szerint 1–3 párnát, esetleg kispárnát tett az alvó a feje alá. Előkelőknél a párnahuzat színes kelme volt vagy fehér alapon hímzett, kevésbé módosaknál fehér, ill. csíkos és kockás vászon. Paraszti párnák már 14. sz.-i hatalmaskodási panaszok sommás kárfelsorolásaiban is szerepelnek, ami komoly értéküket jelzi. A 14–15. sz.-i alföldi mezővárosi és falusi jobbágycsaládoknál többnyire 2–4 párnáról, ill. párnahuzatról van szó, de egy Balmazújváros környéki falusi kovácstól 1470-ben 10-et raboltak el, egy parasztháztól ugyanekkor egy kispárnahuzat mellett 3, bizonyára párnavégnek szánt különálló hímet is. A nagypárna azután általánossá lett a parasztoknál, de a kispárna csak egy-két helyen vált a vetett ágy tartozékává, míg a hálóágyon ott sem alkalmazták. A hímzett és recebetétes népi párnák legfontosabb előképei a 16–17. sz.-i úri és polgári példányok, ezek már páronként készültek, azonos technikával egy ágyra való 4 párnával. Rece párnavég alá való színes taftselymet is már 1548-ban említenek. A díszítmény ezeken az úri-polgári párnákon lehetett a végeken, de körben a párna lapján is. (→ még: dunyha) – Irod. Hald, M.: De Bolstre blaa (København, 1940); Dajaszászyné Dietz Vilma: Keresztöltéses párnavéghímzések. A Dél-Dunántúlra telepített bukovinai székelyek varrásai (Bp., 1951); Fél Edit: Bevezetés a magyar népi hímzések ismeretébe (Bp., 1963); T. Knotik Márta: Szabadrajzú szőrös párnavégek a Dél-Alföldön (A Móra Ferenc Múz. Évkve, 1970). – 2. → simely

Párna, szőrfonállal varrott díszítéssel (Kapuvár, Győr-Sopron m., 19. sz. eleje) Bp. Néprajzi Múzeum

Párna, szőrfonállal varrott díszítéssel (Kapuvár, Győr-Sopron m., 19. sz. eleje) Bp. Néprajzi Múzeum

Párna „fejel”, szőttes csíkokkal díszítve (Őrhalom, Nógrád m., 19. sz. vége) Bp. Néprajzi Múzeum

Párna „fejel”, szőttes csíkokkal díszítve (Őrhalom, Nógrád m., 19. sz. vége) Bp. Néprajzi Múzeum

Párna dús csíkozással, a végén madaras hímmel (Decs, Tolna m., 1890) Bp. Néprajzi Múzeum

Párna dús csíkozással, a végén madaras hímmel (Decs, Tolna m., 1890) Bp. Néprajzi Múzeum

Párna, két végén szőttes hímmel (Mezőkövesd, Borsod-Abaúj-Zemplén m., századforduló) Bp. Néprajzi Múzeum

Párna, két végén szőttes hímmel (Mezőkövesd, Borsod-Abaúj-Zemplén m., századforduló) Bp. Néprajzi Múzeum

Írásos hímzésű párnavég (Kalotaszeg, v. Kolozs m., 19. sz. közepe) Bp. Néprajzi Múzeum

Írásos hímzésű párnavég (Kalotaszeg, v. Kolozs m., 19. sz. közepe) Bp. Néprajzi Múzeum

Párnavég, szálánvarrott hímzéssel (Kalotaszeg, v. Kolozs m., 19. sz.) Bp. Néprajzi Múzeum

Párnavég, szálánvarrott hímzéssel (Kalotaszeg, v. Kolozs m., 19. sz.) Bp. Néprajzi Múzeum