patkó

1. C alakú, tömör vaslemez, amit a lovak, öszvérek, ritkábban ökrök patájára, körmére szögelnek fel. Több formai változata ismeretes (tömörebb, szélesebb és keskenyebb típusok), a szeglyukak száma rendszerint 5–6. Kisebb méretű patkót szögelnek az ökör és a bivaly külső körmére (Erdély). A műutak terjedésével a lópatkolás olyan vidékeken is elterjedt, ahol korábban csak télen folyamodtak a vasaláshoz (pl. Alföld). A patkó előállítása és felszögelése, a ló patáinak kezelése a falusi kovácsok mesterségéhez tartozott. – A pata ápolása, vasalása szoros kapcsolatban áll a ló domesztikálásának történetével. A magyarság a honfoglalás után ismerkedett meg a patkóval. Avar és honfoglalás kori régészeti leletekben a → kengyel és a → zabla ritkán hiányzik, de patkó nem fordul elő. A közép-ázsiai népek még a 20. sz. elején sem vasalták lovaikat; a patkó tehát nem a nomád lovasnépek találmánya. A középkori magyar patkóleletek a közép-európai „germán”-típussal mutatnak formai azonosságot. Ny-Európa valószínűleg a keltáknak köszönheti a patkó feltalálását, akik már az i. e. 1. sz.-ban ismerték a ló vasalását. – A magyar patkó szó 1342-től adatolható. A patkó a kovács szóval együtt délszláv átvétel lehet; maga a tárgy is szláv–germán közvetítéssel került népünkhöz. – Irod. Zimmermann Ágoston: A patkó eredetéről, vonatkozással az Árpád-ház korabeli leletekre (Gazdaságtört. Szle, 1906); Kniezsa István: A magyar nyelv szláv jövevényszavai (Bp., 1955). – 2. A magyar népi hitvilág → mágikus tárgya. Ebben szerepe lehet annak a ténynek is, hogy → vasból készült. Általánosan elterjedt hit szerint szerencsét hoz, különösen a talált patkó. Pl. a Szilágyságban azt tartották, hogy aki hétlyukú patkót talált és azt hazavitte, kívánsága teljesült. A patkót a ház alapjába tették vagy a küszöbre szegezték, mégpedig kanyarulatával befelé, mert így a szerencsét bevitte a házba. Dánosi hiedelem szerint a szerencse kiment, ha valaki rosszakaratból az ilyen patkót megfordította. Az állatokat → rontástól védte: a szatmáriak a sertésvályúba tették, a nógrádi palócok rászegezték a vályúra. Szerepet játszott a → tejvisszahozó → mágikus eljárásokban is. Udvarhely környékén azt tartották, hogy a vad nem bántja a marhát, ha a tűzben patkó van. A felravatalozott halottra helyezett vastárgyak között gyakran előfordult a patkó (→ ravatalozás). – Az → újévi szerencsepatkóhoz fűződő hit a fentiektől független újabb, városi eredetű. A szerencsepatkó ismert Európa-szerte, sőt Indiában és az arab nyelvterületen is. – Irod. Szendrey Zsigmond: A varázslatok eszközei (Ethn., 1937). – 3. Félkör alakú, íves vasdarab, amelyet a csizma, saru vagy bakancs sarkának járófelületére szögeztek három vagy öt helyen. A régebbi vaspatkók 3–4 cm magasak voltak, és formájuk igen hasonlított a Szolnokon kiásott, hódoltság kori török talpakhoz erősített vaspatkókra. A múlt század közepétől, vidékenként eltérő időpontokban bőrből rakták vagy fából faragták a csizmák sarkát, s ezek járófelületét már lapos vaspatkókkal erősítették. – Irod. Zoltai Lajos: A debreceni viselet a XVI–XVIII. sz.-ban (Ethn., 1938); Györffy István: Viselet (A magyarság néprajza, I., Bp., 1941–43); Györffy István: Matyó népviselet (Bp., 1956); Gáborján Alice: A szolnoki hódoltságkori ásatási lábbelianyag magyar viselettörténeti vonatkozásai (Ethn., 1957). – 4. A → bakonyi cifraszűrök félkör alakú díszítménye. Eleinte csak a szűr oldalán alkalmazott ilyeneket a szűrszabó, később azonban a díszítések átterjedtek a szűr hátára is, mégpedig az ott lévő egyéb díszítmények rovására. – Irod. Györffy István: Magyar népi hímzések. I. A cifraszűr (Bp., 1930).

1. nyári patkó, 2. téli patkó, 3–4. gyógypatkó, 5–6. marhapatkó

1. nyári patkó, 2. téli patkó, 3–4. gyógypatkó, 5–6. marhapatkó