pince

épület föld alatti helyisége vagy hegyoldalba vájt helyiség. A 18. sz.-tól gyakran építettek az igényesebb lakóépületek alá pincét. Ezek többnyire a ház egy-két, esetleg három helyisége alá kerültek beépítésre. Tégla vagy kő falazatúak, boltozatosak voltak. A 19. sz. vége felé előfordult vasgerendás poroszboltozatos lefedés is, századunk húszas éveitől a beton felhasználásával készített födémszerkezeteket is alkalmaztak. Ritkán fordult elő, hogy a házakban felépített pincéknél fafödémet készítettek, erre a megoldásra a kiterjedtebb paraszti felhasználást megelőző időszakból a 16–17. sz.-ból nemesi udvarházak inventáriumaiban található sok adat. A lakóházak pincéi általában a kamra, magtárhelyiséghez kapcsolódtak. Gyakran lejáratuk is ezekből nyílt. Fagerendás tartószerkezetű, deszkás lépcsőjüket a padlóba épített egy- vagy kétszárnyú ajtó fedte. Nem volt ritka az sem, hogy a lakóépület udvari homlokzatába beépített ajtóval zárták le a pincegádort, amely általában szintén boltozott födémű. Gyakorta szokásos volt, hogy a lejárat boltozatán a jobb térkihasználás céljából padkákat képeztek ki lépcsőzetesen s így raktározásra alkalmassá tették. Tagoltabb domborzatú vidékeinken gyakran a pincéket úgy építették be a lakóházakba, hogy a telek legalacsonyabb pontjáról lehetőség szerint szintben legyenek megközelíthetőek. Ebben az esetben a pince a lakóhelyiségek alá került beépítésre, ajtaja általában az utcára vagy az előkertre nyílott. Az ilyen épületek emeletes házra emlékeztettek, bár általában már a konyhai bejáratuk küszöbe legfeljebb csak néhány lépcsőfoknyira emelkedett ki környezetéből. Az ilyen megoldású épületek a nyelvterület egészén előfordultak, bár faluhelyen sem voltak ritkák, inkább kisvárosainkra, mezővárosainkra voltak jellemzőek, ahol a rangos polgári épületek közt a 19. sz. derekáig számarányuk igen magas volt. (Ilyen épületek sorakoznak pl. Torockó főterén és a vaskereskedők által lakott házsorokban, ilyenek voltak Abaúj mezővárosainak az ún. huszita házai, gyakran előfordultak a hegyaljai városokban is). Ez az építőgyakorlat valószínűleg a késő középkorban gyökerezik. Nemegyszer előfordult, hogy a szőlőbeli pincét, présházat is ehhez hasonlóan építették meg. Alul voltak a szőlőfeldolgozás és a bortárolás helyiségei, a felső szinten lakószoba, konyha készült. Előfordult az is, hogy a pincét a szabadon álló kamra, magtár vagy nyári konyha épülete alá építették be, de van példa arra is, hogy a pajta alá készítettek pincét. A 19. sz. második felétől szokásos volt a lakóház udvarán különálló pincék építése. Ilyen esetben a földszín fölé csak a pincegádor emelkedett. A gádorra tetőfedést készítettek, a pincerész fölött pedig földfeltöltést alkalmaztak. Újabban divatossá vált az ilyen pincék gádorait betonlemez födémmel lefedni, s a külső felületeket simított cementvakolattal szigetelni. A lakóházakba vagy a lakóház mellett felépített pincék nemcsak a szőlészkedés, bortermelés igényeinek kielégítését szolgálták, hiszen néhány borvidékünktől eltekintve általában a szőlőkben vagy a szomszédságukban épített pincékben, présházakban folyt a feldolgozás, kezelés, raktározás. A házbeli pincék elterjedésében az intenzívebb tejgazdálkodás és zöldségtermesztés fellendülésének jelentős szerepe volt. Mezővárosainkban, városaink szegényebb negyedeiben az utcáról nyíló pincéket gyakran használták műhelyként vagy raktárként (pl. Torockó). A lakóházaknál épített pincék sajátos, a városi, szőlő-bortermelő polgár rétegéhez kapcsolódó típusát tárta fel a műemléki kutatás a középkori Budáról, Sopronból stb., ahol kétszintes beépítésnél utcáról nyíló présház és pince épült s felette az emeleten helyezkedtek el a lakóhelyiségek, ezek az épületek alaprajzi beosztásukban a hazai házfejlődés általános törvényszerűségei szerint alakultak, azonban szélesebb körben nem terjedtek el. (→ még: lyukpince, → présházpince)

Lakóház előtti pince, védőtetővel (Fadd, Tolna m., 1960-as évek)

Lakóház előtti pince, védőtetővel (Fadd, Tolna m., 1960-as évek)

Pinceajtó (Aszófő, Veszprém m., 19. sz. vége)

Pinceajtó (Aszófő, Veszprém m., 19. sz. vége)

Pincebelső (Sióagárd, Tolna m., 1970-es évek)

Pincebelső (Sióagárd, Tolna m., 1970-es évek)

Gádoros pinceajtó (Barslédec, v. Bars m., 19. sz. második fele)

Gádoros pinceajtó (Barslédec, v. Bars m., 19. sz. második fele)

Boronafalú pince, előterében prés maradványa látszik (Barslédec, v. Bars m., 19. sz. közepe)

Boronafalú pince, előterében prés maradványa látszik (Barslédec, v. Bars m., 19. sz. közepe)

Szőlőhegyi pincék (Gyarmat, Veszprém m., 1969)

Szőlőhegyi pincék (Gyarmat, Veszprém m., 1969)

Pincesor (Nagykutas, Zala m., 1970-es évek)

Pincesor (Nagykutas, Zala m., 1970-es évek)

Pincesor (Vörösmart, Deák-szurdok, v. Baranya m., 1970-es évek)

Pincesor (Vörösmart, Deák-szurdok, v. Baranya m., 1970-es évek)