próza <lat. oratio proversa ’haladó, folyó beszéd’, majd oratio prosa ’egyenes beszéd’>

verselési szabályoktól nem kötött, folyó beszéd. A mindennapi beszéd fő célja a gondolatközlés, eközben nem törekszik tetszetős kifejezések, ill. formák használatára, jóformán csak a nyelvtani szabályok kötik. Mivel az értelmi tartalomnak számtalan árnyalati alakja van, a beszédbeli kifejezés híven követi ezeket. A próza igényesebb változatai a tudományos és a művészi (szépirodalmi); ez utóbbiban már bizonyos arányosság (szabályosan váltakozó gondolatok, szerkezetek, szavak, sőt hangsúlyos-hangsúlytalan szótagok stb., különösen a fontosabb részeknél) érvényesülhet, de a → versre jellemző → rím és → ritmus szabályos ismétlődése ritka, előfordulása esetén ritmikus prózáról beszélhetünk. Korábban gyakoribb volt a verses, a könyvnyomtatás elterjedése – főként a 18–19. sz. – óta a prózai forma; utóbb már úgyszólván csak a → líra őrizte a kötött formákat. Irodalmi vonatkozásban a poétika és a retorika foglalkozik a próza elméletével, válfajaival, szerkezeti és egyéb sajátosságaival. – A népköltészeti prózáról keveset tudunk. Elfogadottnak vehető a prózai műfajok elsődlegessége (→ monda, → népmese stb.), a kötött verses műfajok (→ líra, verses epika stb.) fiatalabb volta. A népköltészeti stílus legtöbb eszköze már a prózai műfajok keretében kiformálódhatott (→ hasonlat, → túlzás stb.); a költői és a prózai stílus nem válik el élesen. A kötöttség és kötetlenség sem kizárólagos szabály. A magyar népmesék egy részénél pl. ismétlődő szakaszosság figyelhető meg; ez lehet megőrzött régiesség, esetleg táji sajátosság is. A rímes próza (makáma) ritka, ellenben a mesei verses betét elég gyakori. Egyetlen verses mesét ismerünk: fűrészelés ütemére mondták a hétfalusi csángók, bizonyos sorokra tagolódás és rím-kezdemények is megfigyelhetők. E kivételes példa éppúgy lehet kántori eredetű, irodalmiasított változat, mint fordítva. Valósággal énekelt próza a → siratóének: a beszéd és az ének elválásának pillanatát rögzíti; szabadabb típusában a kötött és kötetlen részek váltakozása, egyensúlya figyelhető meg, a rím és a ritmus még nem jelentkezik, ill. az utóbbi nem szabályos. Szinte énekelve, fennhangon mondják ritmikus prózában az imádságokat, litániákat és az ún. olvasók szövegeit. E műfajok középkori hagyományokat őriztek meg: könnyebb megjegyezhetőség kedvéért a szövegeket jobban tagolták, esetleg ritmikus formában és rímekkel megtűzdelve mondták és énekelték elő (pl. – Üdvözlégy Mária, Istennek szent anyja, Mennyország királynéja; Kisded Jézus, kinek Betlehemben nem adtak szállást, Kisded Jézus, ki Betlehemben egy rongyos istállóban születtél, Kisded Jézus, ki egy hideg jászolyba helyeztettél, kegyelmezz minékünk!…); mindezeket közösen karban mondták el és az egyhangú recitativótól egy lépés csak az egyszerű → dallamig és → énekig. – Irod. Dömötör Tekla–Katona Imre–Ortutay Gyula–Voigt Vilmos: A magyar népköltészet (Bp., 1969); Kovács Ágnes: A népmese prozódiájáról (MTA I. Oszt. Közl., 1969).