pulyka, póka <lat. Meleagris gallopavo>

É- és Közép-Amerikában őshonos, négy fajta változatot mutató vadmadár háziasított és Európában kitenyésztett bronzos és fehér változata. Európában Mexikó felfedezése után, a 16. sz. közepén vált ismertté. A 16. sz. második felében megjelent adatok: „…szürke páva és fejér páva tizenkettő” (1567); „Ha egy szekeren ludat, kappant, pókát, récét…” (1597); „Friss szép fejér póka, Édes szűrő móka, Porcogós Annóka” (1589–91). Említették még „indiai páva” néven is (1596-tól). Nálunk a 17. sz.-ban a Dunántúlon és Erdélyben főúri vadaskertekben díszmadárként tartották. Paraszti gazdaságokban a tanyásgazdálkodás kialakulása után főleg a Közép-Tisza mentén (Hódmezővásárhely, Szentes, Orosháza), a Tiszántúlon (Nagykunság, Debrecen, Hajdúság és a Tisza–Duna közén) tenyésztették hizlalásra és eladásra. A fiatal pulykacsirkék néhány hetes korukig gondos ápolást igényelnek, de a növendék pulykák csapatban járva a pusztai legelőkön, tarlókon, réteken, rovarokkal és gyommaggal táplálkozva, szinte félvadon éltek, tanyaudvarokon álló fákon éjszakáztak. – Irod. Csukás Zoltán: Baromfitenyésztés (Bp., 1955).