Rákóczi-induló, Rákóczi-mars

a kuruc szabadságharc (1704–1711) vezérének, II. Rákóczi Ferencnek nevéhez fűződő 18–19. sz.-i közismert és közkedvelt nemzeti induló. Két fő típusa közül a korábbit → Rákóczi-nóta néven is emlegették. E népszerű Rákóczi-induló eredete nem teljesen tisztázott; annyi bizonyos, hogy korábbi változatának szerzője nem Ruzitska Ignác. 1809–20 között Bihari János már játszotta. Berlioz 1846-ban dolgozta fel. E feldolgozás szövegei viszont a múlt század végéről valók. Így a Rákóczi-induló egy évszázados költészeti-zenei hagyomány fejlődésének végső foglalata: megtalálhatók benne a kuruc tábori zene bizonyos motívumai, a verbunkos zene egyes fordulatai és a → kuruc énekek néhány helye is. A nép körében a korábbi és a Berlioz-féle változat egyaránt ismert volt. Az 1840-es években Szegeden, amikor ezt játszotta a cigány, a vendégek felálltak, hogy „mennek Bécs alá”; a gyors résznél a fiatalok némán koccintottak és kezet fogtak egymással. Itt később paraszt-zenekarok játszották a Berlioz-féle változatot, pl. amikor a násznép elindult a menyasszonyért. Többhelyt is a mulatságokat a Rákóczi-indulóval fejezték be. Az Arad megyei Magyarpécskán Rákóczi árjája (valószínűleg a Rákóczi-induló) hangjai mellett ülték meg a → halott lakodalmát: a temetés befejezése után először a temetőkapuban, majd a „lakodalmas” (halottas) háznál táncoltak rá. (→ még: Rákóczi kesergője) – Irod. Kálmány Lajos: Történeti énekek és katonadalok (Bp., 1952); Bálint Sándor: Régi szegedvidéki néphagyományok Rákóczi halhatatlanságáról és a Rákóczi-nótáról (Ethn., 1953); Magyar költészet Bocskaitól Rákócziig (sajtó alá rendezte: Esze Tamás–Kiss József–Klaniczay Tibor, Bp., 1953); Dávid Gyula–Tordai Zádor: A kuruckor költészete (I–II., Bukarest, 1957).