robot

a jobbágynak a földesúr majorsági földjén teljesített munkaszolgáltatása. A középkori századokban csupán alkalmi igénybevétel volt. Werbőczy törvénykönyve rendelte el (1514), és csupán a 17. sz.-tól növekedett fokozatosan. A vidékenként más-más robotkövetelményt a Mária Terézia által kiadott urbáriális rendelkezés (1767) szabályozta országosan. Az egész telkes jobbágyot heti egynapi igás vagy kétnapi gyalogrobotra (évi 52 nap igás vagy 104 nap gyalogos) kötelezte. A házas zselléreknek évi 18, a házatlanoknak évi 6 nap robotot kellett teljesíteniük. A töredéktelkek művelőinek robotszolgáltatása arányosan alakult. Erdélyben – ahol a Mária Terézia-féle urbárium nem volt érvényes –, a robotterhek súlyosabbak voltak, mint a korabeli Mo.-on. A robot napkeltétől napnyugtáig tartott. A munkahelyre való odamenetel és a visszajövetel is beleszámított. Egynegyedét télen kellett igénybe vennie a földesúrnak, a fennmaradt részt követelhette más évszakokban, nagy munkaidőben. Ezt a rendelkezést azonban sok helyen nem tartották, amiből számos visszaélés, vita származott. A taxás községek és mezővárosok a robotot pénzben megválthatták. A robot gyakran szerepelt az országgyűlések napirendjén és vitáján. Utoljára az 1832–36. évi pozsonyi országgyűlés foglalkozott részletes szabályozásával. 1848-ban a jobbágyfelszabadítás eltörölte a robotot, de a néphagyományban még századunk közepén is élt az emléke (→ jobbágyvilág emlékei). – Irod. Kiss József: A robotvilág és az 1848-as szabadságharc a somogyi nép emlékezetében (Népr. Közl., 1957).