úriszék (lat. sedes dominalis)

a 13. sz.-tól a jobbágyság eltörléséig a pallósjoggal felruházott földesúr bírói széke, az uradalmában élő bármely jogállású népe felett, az autonómiával rendelkező falvak és → mezővárosok magisztrátusa által hozott ítéletekben pedig fellebbezési fórum. A 14–15. sz.-ban ítéletét a megyéhez lehetett fellebbezni, a 16–17. sz.-ban azonban a jobbágyok számára az úriszék első és egyetlen törvényszék. 1729 után a polgári, a 18. sz. vége óta az úrbéri és büntető ügyekben hozott ítéletét másodfokon a megyei törvényszékhez lehetett feljebb vinni. A megye által elbírált úriszéki ítéletet a helytartótanácshoz lehetett, a halálos ítéletet jóváhagyás végett pedig kötelező volt felterjeszteni. Az eljárás általában szóbeli volt, az írásos ügyintézés a 18. sz.-ban kezdett kialakulni. Összetételét az 1836: XI. tc. szabályozta. Eszerint a bíróság öt, a földesúrral személyes viszonyban nem álló tagból állhat. Elnöke a megye megbízottja, rendszerint egy táblabíró, a két ülnök meghívott személy, ezeken kívül a járásbeli szolgabíró vagy esküdtje és a megyei ügyész. – Irod. Varga Endre: Úriszék. XVI–XVII. századi perszövegek (Bp., 1958).