üdvözlés

udvariassági kifejezés vagy gesztus, amely két ember találkozásakor jelzi a készséget a kapcsolat felvételére, ill. folytatására. Zárt közösségben (falu) általában kötelező, a közösséghez való tartozást is kifejezi. Ezenkívül utalhat a vagyonra, korra, nemre, tehát tudatosítja a két fél státushelyzetét, jelezheti továbbá a felekezeti hovatartozást is. R. k. vidékeken üdvözlésben részesült a templom, feszület, szentkép, ill. szobor is. – Az üdvözlés alkotóeleme lehet a) valamilyen hagyományos köszönési formula, b) gesztus, c) az egymást üdvözlők éppen folytatott cselekvésére utaló szöveg. Ezek közül legalább egyet használtak üdvözlésképpen, de az a) és b), esetleg mindhárom együttes használata is előfordult. Az üdvözlés módozataiban táji különbségek is voltak. – a) Sok katolikus vidéken általános volt a „dicsértessék”-kel való üdvözlés. Ahol nem, ott is többnyire ezt használták rangosabb vagy idősebb személyek, ill. templom és egyéb szent helyek üdvözlésére. Általános voltára utal a „bedicsér” szó ’köszönés’ jelentésű használata némely É-mo.-i területen. Másik legelterjedtebb, némely prot. vidéken az a) formák közül kizárólagos az. „Adj’ Isten”, „Adjon Isten” volt; feljebbvaló, ill. idősebb személy felé névvel, ill. rangjelzéssel együtt. pl. „Adjon Isten, tiszteletesúr”. Ritkább az „Adjon Isten jó estét”; míg a „Jó napot”, „Jó estét” stb. önmagában nem volt használatos; „városi” köszönésnek számított. – h) A kézfogás egyenrangú férfiak közt volt szokásos. Különneműek, ill. nők között ritkán fordult elő. Némely vidéken szokás volt, hogy legények lányokat kézfogással üdvözöltek (fordítva sohasem). Meghajlás, ill. meggörnyedt testtartás, továbbá kalap vagy süveg levétele csak feljebbvaló köszöntése esetén volt szokás, és nem volt kölcsönös. – c) Noha aktuális tevékenységre utal, vidékenként változó hagyományos formái is alakultak ki, amelyek gyakran meglehetősen sztereotipizálódtak. Erre vall az a tény, hogy a tájékozódó jellegű kérdésre sok vidéken nem is szokás felelni. Pl. a Mátraalján elterjedt üdvözlési formula: „Hogy akarod (Mari)?” – e kérdésre itt csak fiatalabb felel idősebbnek. Egyéb kérdező formulák: „Mire végzi?”, „Jó munka van benne?”, „Csúszik-e?” (ha pl. kapálnak), „Hová mégy?” „Hová megy, Mari néném?”. Ritkább a kijelentő forma, pl. „Kinn álltok” (ha pl. kapuban állnak azok, akiket köszöntenek). Közeli ismerősöknek, rokonnak, családtagnak személyes érdeklődést kifejező kérdéssel is köszönhettek. Pl. „Hogy vagytok, Mari?”, „Hé, hogy van anyád?”, „Elé van-e, Erzsu?”. E formulák ritkán társulnak az a)-val vagy b)-vel, általában önmagukban fordulnak elő, némely vidéken annyira általánosan, hogy az a) és b) csak a rangban vagy korban nem egyenrangúak köszönési formája. (→ még: viselkedési szokások) – Irod. Luby Margit: A parasztélet rendje (Bp., 1935).