üvegkép

üveglap hátoldalára, általában enyves vagy tojásos, ritkábban olajos kötőanyagú fedőfestékkel, fordított sorrendben (a befejező vonásoktól a háttér, ill. alap felé haladva) készül. Metszetek, grafikai minták üvegen át való másolására és sokszorosítására igen alkalmas. Ezért a műfaj jellegzetesen tömeges szükséglet kielégítésében érte el csúcspontját: előállítása → üveghutákhoz kapcsolódó háziipari közösségekben, az egyes festékrétegek szerinti munkamegosztásban készült. – Előzménye az ókorban a két üveglap közötti díszítmény, majd arany fóliába karcolt ábrázolás. Hasonló eljárásokat terjesztett Theophilus Presbiter 10. sz.-i receptkönyve is. Díszítő betétként Itáliában a 13. sz.-tól, Németo.-ban a 14. sz.-tól vannak emlékei. Ugyanitt kisméretű, önálló üvegképek, néha konvex üveglencse hátoldalán a 15. sz.-tól ismertek. A 16. sz. második felében Velence és. Murano manufaktúráiban már sorozatban gyártották. A 17. sz.-ban Közép- és Ny-Európa több vidékén elterjedt, de valószínűleg a század végén Erdélyben is készültek üveg-ikonok. A 18. sz. közepéig azonban az üvegkép még a kortárs európai festészet jellegzetességeit mutatja: tájkép, portré. zsáner, rokokó idill stb. – kisművészeti műfajokban alkalmazták (díszedények, keretek, bútorbetétek). – A népi üvegkép a 18. sz. második felében, hutákból kirajzó mesterek műhelyeiben jött létre és az ellenreformáció nyomán megnövekedett szentképigényt szolgálta ki. Részben a készítők, részben kereskedők és házalók terjesztették, de nagy szerepük volt a búcsújáró helyeknek is. Az egyes készítő központok termékei – különösen a múlt században – jól megkülönböztethető vonásokat mutatnak témában, a jellemző színekben, a háttér és kontúrok színében, de még a keretezés módjában is. A legnagyobb kereskedelmi körzete a cseh–osztrák határvidék két központjának volt: Buchersnek (kb. 1770-től) és az innen áttelepülők révén Sandlnak (kb. 1800-tól). – Már a 18. sz. végétől Mo.-ot is jelentős mértékben ellátták. E központ legelső hazai emlékei a higannyal és korommal bevont hátterű → tükörképek. Azonban Sziléziából és D-Cseho.-ból is sok üvegkép jutott hazánkba. – A keleti országrész pravoszláv és gör. kat. lakosságát Erdély látta el saját készítményeivel. Jellegét a helyi népies ikonfestés és fametszés nagy mértékben meghatározza. A legjelentősebb és legkorábbi központ Füzesmikola zarándokhely, mely a közeli Hesdát fametszeteire támaszkodott. Hasonló feltételei voltak a fogarasi üvegkép-festésnek is, amely a – már a 18. sz.-ban híres – barcarozsnyói metszetekkel kapcsolatos. Jelentősek még a volt Máramaros megye készítői is. Önálló központ termékei találhatók a szerb lakosságnál, melynek fennmaradt néhány 18. sz.-i emléke is látható hazánkban. A történeti Mo. területén a Felvidéken voltak még a 19. sz. folyamán ún. másodlagos központok, melyek a korábbi import pótlására alakultak. Termékeik azonban nem jutottak el az ország belsejébe. A mo.-i üvegkép-készítésnek is van emléke: a 18. sz.-ban Osswald Ferdinand, egy pozsonyi születésű német festő (1698–1775) soproni működése során üvegre festett barokk portrékon kívül népszerű formákat (házassági emléklap, szentkép) is készített (ld. Sopron, Liszt Ferenc Múz.). A 19. sz. első felében pedig egy zselici hutához, Lukafához kapcsolódott a helyi hagyomány szerint üvegkép-készítés, amely sandli eredetre vall. – Az idegen vagy nemzetiségi központok ellenére az üvegkép a magyar r. k. vidékeken is kedvelt volt, pl. Heves, Nógrád, Borsod, Zemplén megye palóc falvaiban. A műfaj több vidéken naiv művészetben él tovább (Jugoszlávia, Csehszlovákia), Tolnán id. Baumann József (1920–1930 körül), majd fia kész tükrök külső oldalára festett hagyományos kompozíciójú szentképeket, ill. papír képeket vett körül hátulról festett díszítménnyel. Az erdélyi üvegképek technikáját megőrző életképeket és nemzeti hősöket festenek Széken (v. Szolnok-Doboka m.) és vadászjeleneteket, állatképeket Gyimesközéplokon (v. Csík m.). Bp.-en 1970 óta, a múzeumi gyűjtemény hatására, Kozma János készít főleg bibliai tárgyú üvegképeket. – Irod. Pisutová, M.: L’udove mal’by na skle (Martin, 1969); Ritz, G. M.: Hinterglasmalerei (München. 1972); Knaipp, F.: Hinterglasbilder (Linz, 1973); Varga Zsuzsa: Népies üvegképek Magyarországon (Művészet, 1974); Dancu, J.–Dancu, D.: Die bäuerliche Hinterglasmalerei in Rumänien (Bukarest, 1975).

Üvegkép, Krisztus a ravatalon (Mezőkövesd, Borsod-Abaúj-Zemplén m., 19. sz. első fele) Bp. Néprajzi Múzeum

Üvegkép, Krisztus a ravatalon (Mezőkövesd, Borsod-Abaúj-Zemplén m., 19. sz. első fele) Bp. Néprajzi Múzeum

Fiatalasszony képmása, vízfestés, üvegfestéssel keretezve. Valószínűleg Kegyes József vándorpiktor műve (Madocsa, Tolna m., 1857) Bp. Néprajzi Múzeum

Fiatalasszony képmása, vízfestés, üvegfestéssel keretezve. Valószínűleg Kegyes József vándorpiktor műve (Madocsa, Tolna m., 1857) Bp. Néprajzi Múzeum