vakaró

fémlemezhből készült állattisztogató eszköz. Mai alakja a 16. sz. óta ismert, a 19. sz. második felétől szabványosított formában kereskedelmi forgalomban kapható. Csak az istállózó állattartásban használták, ott is inkább csak a minőségi állatok tisztántartására szolgált. Az apróbb, sűrűbb fogú vakarók a lovak, a nagyobb, ritkább fogúak a szarvasmarhák ápolására szolgált. Kiegészítő tartozéka: a szarvasmarha-, ill. lókefe és a szalmából sodort → csutak. A ló ápolásánál a vakaróval csak a szőrt lazították fel, s a tulajdonképpeni tisztítást a kefe, ill. a csutak segítségével végezték. Szarvasmarhák tisztításánál a vakaró és a kefe egyenlő értékű funkciót töltött be. – Használatos a vakaró átvitt jelentésben is, a legkülönbözőbb funkciójú kézi eszközökre, mint a megperzselt disznót tisztára kaparó kés, a dagasztóteknőbe beleragadt tészta, lekaparására szolgáló félkör alakú kés, ill. e tésztából sütött cipó stb. – Irod. Kodolányi János: Adatok Vajszló lótartásához (Népr. Közl., 1956); Fél Edit– Hofer Tamás: Az átányi gazdálkodás ágai (Népr. Közl., 1961).

Balra: csikóvakaró, jobbra: lóvakaró (Mindkettő: Átány, Heves m.)

Balra: csikóvakaró, jobbra: lóvakaró (Mindkettő: Átány, Heves m.)