vásári kikiáltás

az → árusdal válfaja; a vásári eladók árujukat kínáló verse, amelyet dallammal, recitálva adnak elő, s 2–3 sorostól 20–22 sorosig többféle terjedelemben ismertek. Férfiak, nők egyaránt éneklik, maguk csinálják, vagy a mesterséggel együtt őrzik. Igénytelen, költőiséget nélkülöző versek, amelyeknél a tréfás hangulat és a jó ritmus figyelomfelkeltésként fontos. A vásári kikiáltás célja, hogy felhívja a figyelmet az árura, kedvező színben tüntetve fel a portékát. A vásári kikiáltás darabjai a célnak megfelelően általában a következő részekből állnak: figyelemfelhívás, bemutatkozás, árudicséret. Pl. Erre-erre, ifjasszony, | Más bótosra ne hallgasson! | Az én nevem Olcsó János, | Kinek híre általános. | Van itt minden, ami kék, | Babos kendő, hupikék. | S milyen olcsó, hallja csak: | Csak egy pengő, csak-csak-csak! | Csak egy pengő csak-csak-csak! | Tessék, tessék, jó portéka, | Egynek sincsen maradékja! | Én mondom ezt, Olcsó János, | Kinek neve általános! Gyakori a vevők biztatása (pl. Szedje, néném, bele a kosárba), valamint a bámészkodók elküldése (pl. Aki nem vesz, ne babrálja, | Menjen, az anyja valahol várja!). (→ még: kofadal, → házalódal) – Irod. A magyarság néprajza (III., Bp., 1941–43): Kiss Lajos: Vásárhely híres vásárok (Szeged, 1956); Kerényi György: Egy XX. századi dallam életrajza (Ethn., 1968); Ortutay Gyula–Katona Imre: A magyar népdalok (I–II., Bp., 1970); Katona Imre: A magyar vásárok folklórja (Vásártörténet – hídivásár Debrecen, 1976).