vetélkedés (lat. certamen, altercatio, conflictus, disputatio; fr. jeu parti, débat; ném. Streitgedicht)

verses párbeszéd vagy prózai vita két vagy több személy, ill. megszemélyesített dolog, élőlény között arról, melyikük hasznosabb, fontosabb az ember számára; melyikük jobb, szebb, ill. nagyobb méltóságú. A vitatkozás témája lehet még a szerelem, vallási igazságok, a becsület, irodalmi kérdések vagy társadalmi problémák. – A műfaj előzményei a sumer és akkád költészet adamandugái, amelyek a tél és a nyár; a juh és a gabona; a nemesfém és a réz; a fa és a nád; a balta és eke; a tamarkiszkusz és a datolyapálma; az ökör és a ló vetélkedését örökítették meg. A műfaj átöröklődött a keleti népek (középkori héber, arab) költészetébe, majd a középkori, európai vágáns költészetbe is. Ez az ún. Rangstreit-költészet nagyon népszerű volt a francia, az olasz és a spanyol irodalomban, de megtalálható más népek (német, angol, cseh) irodalmában is. Az európai vetélkedések leggyakoribb vitázói: a test és a lélek; az öröm és a bánat; a szív és a szem; a tél és a tavasz; az igazság és hamisság; a bor és a víz stb. Kit jobb szeretni a nőnek, lovagot vagy klerikust, ez volt pl. a középkori francia disputa-irodalom egyik középponti témája. A vetélkedés műfaja a reneszánsztól kezdve fokozatos hanyatlásnak indult, kiszorult az irodalomból és a vásári komédiázás egyik tárgyává lett. De párbeszédes jellege ösztönzően hatott a drámai műfajok, pl. az iskolai színjátszás fejlődésére. A különböző témájú vetélkedések a magyar irodalomba és a folklórba a vágáns költők. ill. kollégiumi diákság közvetítésével viszonylag későn jutottak el, de nagyon kedveltek voltak. – Az első vetélkedést 17–18. sz.-i kéziratos énekeskönyvek őrizték meg számunkra. A bor és víz vetélkedésének első magyar nyelvű változata „A Bor és Víz, a Felliebb való méltóságaért és annak elnyeréseért Egymás között pántolódnak” 1658-ból való. A vers szövege alaki hűségre törekvő átdolgozása a 12. sz.-i vágáns költő, Walter Mapes (Gualterius) dialógusának, amelyben a bort illeti meg az elsőség. Ismerjük e téma későbbi magyar átdolgozásait is, s a kutatók feltételezik, hogy a bor és víz vitájának általánosítása (a bor = a bőség, a víz = a mértékletesség) szerves kapcsolatban van a farsangi népi játékok verses viadalaival → Cibere vajda és Konc király között, csakhogy ezekből már a böjti cibere, a mértékletesség került ki győztesen. – A diák és paraszt vetélkedése távoli magyar rokona a klerikus és a lovag disputájának. Első írásos változata 1739-ből, a Bocskor kódexben maradt ránk: de számos színjátékká bővített, majd dallá rövidülő variánsát ismerjük a magyar népköltészetben is (→ mesterségcsúfoló-diákdicséret). A Bocskor kódex-beli kéziratos ének az írástudó deákság életét – az éhezés, az embertelen iskolai fegyelem és a tetves ágy ellenére – jobbnak, mert szabadabbnak tartja a földhöz kötött, mindenkitől kizsákmányolt, adóval és porcióval sanyargatott paraszténál. A téma késői, népköltészeti változatai diákszerzemények folklorizálódása révén keletkeztek, amelyekben már a különböző mesterségek, társadalmi csoportok kigúnyolására s a diákság öndicséretére esik a hangsúly. Ez esetben tehát műfajváltásnak lehetünk tanúi, az egykori vetélkedésből csúfoló lett, állapítja meg a kérdés szakkutatója, Szabó T. Attila. – A szintén középkori gyökerű virágok vetélkedésének magyar változataiban 2 vagy 3 virág (a rózsa és viola, ill. ibolya vagy a rózsa, a búza- és a szőlővirág) vitatkoznak egymással, melyikük szebb, melyikük előbbrevaló. A legkorábbi (11. sz.-i) latin nyelvű certámenben a rózsa és liliom között a tavasz tesz igazságot, ő békíti ki őket egymással. A magyar változatokból hiányzik a döntőbíró, virág-vetélkedéseink rokonsága a humanista költeménnyel azonban bizonyítható. Virág-vetélkedéseket részint a 17–18. sz.-i kéziratos énekanyagból, részint a népköltészetből ismerünk. Népdalváltozatok eddig csak 3 helyről (Tolna és Nyitra m.-ből, valamint Erdélyből) kerültek elő. A Nyitra m.-ből gyűjtött virágvetélkedést a Szent Iván-i tűz gyújtásakor énekelték, jóllehet a certámennek semmi köze sincs a nyári napforduló szertartásos dalaihoz. Pusztán arról van szó, hogy a virág képi azonossága miatt kontaminálódott (→ kontamináció) virágszimbolikára épülő → virágénekeinkkel. – Íme a Nyitra megyei vetélkedés részlete, amelyben a refrén virágének:

Vetekedik vélem háromféle virág
Virágom véled elmegyek
Virágom tőled el sem maradok.
.................
Ne vetekedj vélem, te búza szép virág.
mert bizony tevéled széles ez világ él.
Virágom, véled elmegyek,
Virágom, tőled el sem maradok.
Ne vetekedj vélem te szőlő szép virág,
mert bizony tevéled szentmisét szolgálnak,
Virágom véled elmegyek.
Virágom, tőled el sem maradok.
Ne vetekedj vélem, te rózsa szép virág,
mert bizony tevéled lyányok dicsekednek.
Virágom véled elmegyek
Virágom, tőled el sem maradok.

A virágok vetélkedésének magyar és román folklórváltozatairól Eckhardt Sándor írt alapvető tanulmányt, aki az énektípus folklorizálódását a 17. sz.-ra teszi. – A felsorolt verses szöveg-típusokon kívül van a magyar folklórban néhány prózai vetélkedés is, pl. az ibolya és a kikerics, a hal és a disznó között. E vetélkedések is középkori, irodalmi eredetűek. – Irod. Walther, H.: Das Streitgedicht in der lateinischen Literatur des Mittelaltera (München, 1920); Badics Ferenc: XVII. századi vers a bor és víz vetélkedéséről (Irod. tört. Közl., 1929); Szabó T. Attila: Két népdalunk szövegének forrása (Erdélyi Múz., 1941); Eckhardt Sándor: Parasztsora a régi magyar költészetben (Irod. tört. Közl., 1951); Komoróczy Géza: A sumer irodalom kistükre (Bp., 1969).