vetett ágy

olyan → ágy, amelyet díszes használaton kívüli ágyneművel, az egyes darabokat meghatározott rend szerint csoportosítva vetettek fel, általában úgy, hogy a vetett ágy minél magasabbra, gyakran a mennyezetig érjen. Egyéb elnevezései: felvetett-, magas-, nagy-, első-, vendég-, parádés-, díszágy, rakott ágy. Elsődlegesen a menyasszonyi kelengyeágynemű elhelyezésére és közszemlére tételére szolgált. Ennek megfelelően sok helyütt, ha fiatalabb nő nem volt a háznál, de különösen a magános özvegyasszonynál nem tartották illőnek a vetett ágyat. Idővel mégis sokfelé a parasztszoba állandó tartozékává lett a vetett ágy, függetlenül a házbeli asszonyok életkorától. A vetett ágy a szoba tiszteletben tartott, első felében, sarkos → szobaberendezésnél a → szentsarok melletti szegletben állt. Gazdagabb helyen két vetett ágy is követte egymást a fal mentén, de a két vetett ágy állítása különösen a párhuzamos berendezésű szobákban volt gyakori. Ha a háznak tisztaszobája is volt, ott mindenképp kellett lennie vetett ágynak. A vetett ágyban legfeljebb kivételes esetben aludtak (megbecsült vendég, esetleg gyermekágyas asszony). Ahol szükségből használták az ágyat, éjjelre ott is leszedték róla és félrerakták a vetett ágyat alkotó ágyneműt, még akkor is, ha a család, ill. egyes tagjai, különösen a gyermekek ágynemű nélkül háltak. A vetett ágy leszedésének elkerülésére gyakran a vetett ágy alján → búvóágyat létesítettek. A vetett ágy állításának szokása a magyarlakta területen csupán egyes archaikusabb kultúrájú vidékeken hiányzik. A moldvai csángók az ágyneműt a padok összeszögelésébe, a padra állított menyasszonyi ládára tornyozták egyetlen oszlopba. Hasonló gyakorlat, a díszágynak ládára való felvetése az Alföldön legfeljebb magános özvegyasszonynál fordul elő. A palóc hálókamrákban viszont csak alkalmilag, főként lakodalmakkor, ill. ünnepeken volt szokás a hálóágyat „felöltöztetni” a köznapinál többnyire csak a csíkozás dúsabb voltával különböző szőttes huzatokkal, díszleplekkel, és vetett ágyként magasra felágyazni. Itt egyedül az új menyecskétől várták el, hogy a még új párnáit és dunyháját az esküvőt követő évben a vetett ágy helyi szabályai szerint naponta felállítsa. Azokon a vidékeken, ahol a → mennyezetes ágy dívott, a díszágyneműt vagy annak egy részét nem ritkán az ágy tetőlapján tornyozták fel. – A mo.-i vetett ágynak pontosabb megfelelője nem ismert Európából, a Kárpát-medencén túl tiszta formájában nem is terjedt el. Az úri-polgári díszágynemű átvétele csupán kiindulásul szolgált hozzá, kialakulása ahhoz a mezővárosi és falusi parasztsághoz köthető, melynél a hálóhely nem vált ki a lakószobából. Ebben a körben lett szokásos a kelengyeágynemű megkomponált rendben való egybecsoportosítása, és státusszimbólumként a lakás központi helyén való kiállítása. A vetett ágy első említése a 17. sz-ból való, akkor már a menyasszony módosságának a kifejezője (vö. Szentsei-daloskönyv: „Mondanám, jobb volna, ha özvegyet vennék, mert két-három vetett ágyos ember lennék”, 1666). A vetett ágy azután idővel sokféle helyi formát öltött, változtak az alkotóelemei és módosult a számuk is. A reformkori parasztház-leírások már általában megemlítik, hogy az ágy magasra vetett, így Hódmezővásárhelyen 1844-ben „padlásig halmozott” vetett ágyról írnak. Kalotaszegen 1867-ben a „padlásig felvetett”, magas lábú ágyban 3–4 betakart derékalj felett 6–8 párna emelkedett. A 19–20. sz. fordulóján volt olyan mo.-i gazdag parasztház, ahol 24 párnát is halmoztak a vetett ágyra. Általában a → párna a vetett ágy legfontosabb és állandó velejárója, ehhez ritkán 2–3 kispárna is társulhatott, esetleg a keresztelői pólyavánkos. Volt, ahol a párnák sorát csupán egy, a párnák alá terített → díszlepedő egészítette ki, mely a vetett ágy alját eltakarva, lenyúlt a földig. Erdélyben kedvelték a többféle díszlepedő együttesét, így Kalotaszegen ünnepen 3 különféle technikával díszített került lépcsőzetesen egymás fölé. A 19. sz. derekától országosan mindinkább kiszorította a díszlepedőt az egész vetett ágyat lefödő, többnyire fehér, áttetsző anyagú, fodros, ill. hímzett ágyterítő. A korábbi vetett ágyból általában nem hiányzott az egy vagy két → dunyha, kettő esetén a fölső túlnyomórészt magasra felállítva. A dunyha helyébe néhol → paplan került. A székelyeknél a vetett ágy kötelező tartozéka a festékes. A vetett ágyat általában → szalmatakaróval fedett szalmára ágyazták fel. → Szalmazsák ritkán volt benne, de Erdélyben lehetett belőle több, díszes végű példány is egymás fölött. Előfordult a vetett ágyban, bár korántsem általánosan 1–5 → derékalj, esetleg → széllepedő és néha egy-egy mintásan szőtt → abrosz is, a díszlepedőhöz hasonló szerepben vagy ágytakaróként. Az ágy végét → ágyfűtől való fedhette. A keleti területen a keskenyebb paplan, ill. ágyterítő melletti szakaszt néhol díszes kendő takarta, így Szatmárban is; Kalotaszegen erre hosszú vőfélykendőt alkalmaztak. – A vetett ágy fő díszítő színe korábban a piros; az Alföld és Erdély egyes részein haláleset alkalmával, ill. idős korban gyászos színűre (fekete, kék) cserélték a vetett ágy huzatát. Egyébként a vetett ágy általában azonos készületben állt, volt azonban, ahol 4–6 huzat-készletet is tartottak, hogy mód legyen a cserélgetésre, a különböző technikával díszített huzatok váltakozó rendben való csoportosítására. – A vetett ágy fölött régebben általában rúd lógott, → rúdravalóval, kiegészítve az ünnepélyes vetett ágy látványát, az ágy előtt pedig megkímélt, többnyire díszesen faragott vagy festett székek álltak vagy → rengő pad. – A vetett ágy állításának szokása a 19. sz. második felétől kezdett megszűnni, hogy a 20. sz.-ra fokozatosan felváltsa a többnyire gyári terítővel letakart lapos ágy. – Irod. K. Csilléry Klára: Vázlatok Tiszaigar népi lakáskultúrájából (Ethn., 1952); Fél Edit: Bevezetés a magyar népi hímzések ismeretébe (Bp., 1963); Fél Edit–Hofer Tamás: A kalotaszentkirályi kelengye. Kísérlet a tárgyi világ rendjének feltárására (Bp., 1970).

Vetett ágy, mellette hálóággyal (Szamosardó, v. Szilágy m., 1942)

Vetett ágy, mellette hálóággyal (Szamosardó, v. Szilágy m., 1942)

Vetett ágy, mellette nappali pihenőágy (Tiszaigar, Szolnok m., 1950 körül)

Vetett ágy, mellette nappali pihenőágy (Tiszaigar, Szolnok m., 1950 körül)

Vetett ágy tisztaszobában (Szék, v. Szolnok-Doboka m., 20. sz. második fele)

Vetett ágy tisztaszobában (Szék, v. Szolnok-Doboka m., 20. sz. második fele)

Vetett ágy. Két mennyezetes ágy egy sorban, fedelükön szőttes hímű párnák sorával (Martos, v. Komárom m., 1981)

Vetett ágy. Két mennyezetes ágy egy sorban, fedelükön szőttes hímű párnák sorával (Martos, v. Komárom m., 1981)

Vetett ágy tisztaszobában (Kőrösfő, v. Kolozs m., 20. sz. közepe)

Vetett ágy tisztaszobában (Kőrösfő, v. Kolozs m., 20. sz. közepe)