vetésváltó gazdálkodás

TARTALOM

vetett gané

vetett ágy

olyan → ágy, amelyet díszes használaton kívüli ágyneművel, az egyes darabokat meghatározott rend szerint csoportosítva vetettek fel, általában úgy, hogy a vetett ágy minél magasabbra, gyakran a mennyezetig érjen. Egyéb elnevezései: felvetett-, magas-, nagy-, első-, vendég-, parádés-, díszágy, rakott ágy. Elsődlegesen a menyasszonyi kelengyeágynemű elhelyezésére és közszemlére tételére szolgált. Ennek megfelelően sok helyütt, ha fiatalabb nő nem volt a háznál, de különösen a magános özvegyasszonynál nem tartották illőnek a vetett ágyat. Idővel mégis sokfelé a parasztszoba állandó tartozékává lett a vetett ágy, függetlenül a házbeli asszonyok életkorától. A vetett ágy a szoba tiszteletben tartott, első felében, sarkos → szobaberendezésnél a → szentsarok melletti szegletben állt. Gazdagabb helyen két vetett ágy is követte egymást a fal mentén, de a két vetett ágy állítása különösen a párhuzamos berendezésű szobákban volt gyakori. Ha a háznak tisztaszobája is volt, ott mindenképp kellett lennie vetett ágynak. A vetett ágyban legfeljebb kivételes esetben aludtak (megbecsült vendég, esetleg gyermekágyas asszony). Ahol szükségből használták az ágyat, éjjelre ott is leszedték róla és félrerakták a vetett ágyat alkotó ágyneműt, még akkor is, ha a család, ill. egyes tagjai, különösen a gyermekek ágynemű nélkül háltak. A vetett ágy leszedésének elkerülésére gyakran a vetett ágy alján → búvóágyat létesítettek. A vetett ágy állításának szokása a magyarlakta területen csupán egyes archaikusabb kultúrájú vidékeken hiányzik. A moldvai csángók az ágyneműt a padok összeszögelésébe, a padra állított menyasszonyi ládára tornyozták egyetlen oszlopba. Hasonló gyakorlat, a díszágynak ládára való felvetése az Alföldön legfeljebb magános özvegyasszonynál fordul elő. A palóc hálókamrákban viszont csak alkalmilag, főként lakodalmakkor, ill. ünnepeken volt szokás a hálóágyat „felöltöztetni” a köznapinál többnyire csak a csíkozás dúsabb voltával különböző szőttes huzatokkal, díszleplekkel, és vetett ágyként magasra felágyazni. Itt egyedül az új menyecskétől várták el, hogy a még új párnáit és dunyháját az esküvőt követő évben a vetett ágy helyi szabályai szerint naponta felállítsa. Azokon a vidékeken, ahol a → mennyezetes ágy dívott, a díszágyneműt vagy annak egy részét nem ritkán az ágy tetőlapján tornyozták fel. – A mo.-i vetett ágynak pontosabb megfelelője nem ismert Európából, a Kárpát-medencén túl tiszta formájában nem is terjedt el. Az úri-polgári díszágynemű átvétele csupán kiindulásul szolgált hozzá, kialakulása ahhoz a mezővárosi és falusi parasztsághoz köthető, melynél a hálóhely nem vált ki a lakószobából. Ebben a körben lett szokásos a kelengyeágynemű megkomponált rendben való egybecsoportosítása, és státusszimbólumként a lakás központi helyén való kiállítása. A vetett ágy első említése a 17. sz-ból való, akkor már a menyasszony módosságának a kifejezője (vö. Szentsei-daloskönyv: „Mondanám, jobb volna, ha özvegyet vennék, mert két-három vetett ágyos ember lennék”, 1666). A vetett ágy azután idővel sokféle helyi formát öltött, változtak az alkotóelemei és módosult a számuk is. A reformkori parasztház-leírások már általában megemlítik, hogy az ágy magasra vetett, így Hódmezővásárhelyen 1844-ben „padlásig halmozott” vetett ágyról írnak. Kalotaszegen 1867-ben a „padlásig felvetett”, magas lábú ágyban 3–4 betakart derékalj felett 6–8 párna emelkedett. A 19–20. sz. fordulóján volt olyan mo.-i gazdag parasztház, ahol 24 párnát is halmoztak a vetett ágyra. Általában a → párna a vetett ágy legfontosabb és állandó velejárója, ehhez ritkán 2–3 kispárna is társulhatott, esetleg a keresztelői pólyavánkos. Volt, ahol a párnák sorát csupán egy, a párnák alá terített → díszlepedő egészítette ki, mely a vetett ágy alját eltakarva, lenyúlt a földig. Erdélyben kedvelték a többféle díszlepedő együttesét, így Kalotaszegen ünnepen 3 különféle technikával díszített került lépcsőzetesen egymás fölé. A 19. sz. derekától országosan mindinkább kiszorította a díszlepedőt az egész vetett ágyat lefödő, többnyire fehér, áttetsző anyagú, fodros, ill. hímzett ágyterítő. A korábbi vetett ágyból általában nem hiányzott az egy vagy két → dunyha, kettő esetén a fölső túlnyomórészt magasra felállítva. A dunyha helyébe néhol → paplan került. A székelyeknél a vetett ágy kötelező tartozéka a festékes. A vetett ágyat általában → szalmatakaróval fedett szalmára ágyazták fel. → Szalmazsák ritkán volt benne, de Erdélyben lehetett belőle több, díszes végű példány is egymás fölött. Előfordult a vetett ágyban, bár korántsem általánosan 1–5 → derékalj, esetleg → széllepedő és néha egy-egy mintásan szőtt → abrosz is, a díszlepedőhöz hasonló szerepben vagy ágytakaróként. Az ágy végét → ágyfűtől való fedhette. A keleti területen a keskenyebb paplan, ill. ágyterítő melletti szakaszt néhol díszes kendő takarta, így Szatmárban is; Kalotaszegen erre hosszú vőfélykendőt alkalmaztak. – A vetett ágy fő díszítő színe korábban a piros; az Alföld és Erdély egyes részein haláleset alkalmával, ill. idős korban gyászos színűre (fekete, kék) cserélték a vetett ágy huzatát. Egyébként a vetett ágy általában azonos készületben állt, volt azonban, ahol 4–6 huzat-készletet is tartottak, hogy mód legyen a cserélgetésre, a különböző technikával díszített huzatok váltakozó rendben való csoportosítására. – A vetett ágy fölött régebben általában rúd lógott, → rúdravalóval, kiegészítve az ünnepélyes vetett ágy látványát, az ágy előtt pedig megkímélt, többnyire díszesen faragott vagy festett székek álltak vagy → rengő pad. – A vetett ágy állításának szokása a 19. sz. második felétől kezdett megszűnni, hogy a 20. sz.-ra fokozatosan felváltsa a többnyire gyári terítővel letakart lapos ágy. – Irod. K. Csilléry Klára: Vázlatok Tiszaigar népi lakáskultúrájából (Ethn., 1952); Fél Edit: Bevezetés a magyar népi hímzések ismeretébe (Bp., 1963); Fél Edit–Hofer Tamás: A kalotaszentkirályi kelengye. Kísérlet a tárgyi világ rendjének feltárására (Bp., 1970).