szőlők lábja, szölő-láb, szőlőaljak

a lejtős domb- vagy hegyoldalra telepített szőlőterületnek a völgyfelé eső része, amit a fagyveszély és a rossz napfényviszonyok miatt betelepítetlenül hagytak. Kis darab, füves földterületek, amelyen szüretkor a kocsival megálltak. Azokon a vidékeken, ahol a borkészítés a szőlőben zajlott, ott ezt a földdarabot → szüretelőhelynek is használták. Többnyire gyümölcsfákkal ültették be s kaszálónak használták, esetleg káposztát, kukoricát is vetettek bele. Ide építették a gunyhót is. A szőlők lábja után a földesúrnak külön pénzadót fizettek, ami hangsúlyozta a földbirtok feudális tulajdonának jogát. A szőlők lábja után járó taksát szüret előtt kellett befizetni. Erről cédulát kapott a szőlőbirtokos, csak azután kezdhetett hozzá a szürethez (→ még: szüret) – Irod. Bakos József: Az egri régi szőlőművelés szókincse (Eger, 1969).