szőlőpásztor, hegyőr, szőlőcsősz, kerülő

éves vagy időszaki szolgálatra a hegyközség, falu, város vagy uradalom által felfogadott személy, aki a rábízott szőlőhegyre, szőlőskertre, annak tartozékaira és termésére felelősséggel felügyel (→ szőlőőrzés). Szőlőpásztorságot a falusi társadalom zsellér sorsú tagjai, idősebb férfiak vállaltak, általában mint gyalog pásztorok, rikábban mint lovas pásztorok teljesítettek szolgálatot. A szőlőpásztor mellett fiatal legények, bojtár és inas is kaptak kiegészítő feladatokat (gyepűjavítás, főzés). A szőlőőrzésben néhol lányok is részt vettek: nevük a Duna–Tisza közén budár, a moldvai csángóknál pendár, a Sárközben őrzőlány. A szőlőpásztor választás vagy felfogadás után köteles volt a hegyi, tanácsi ill. uradalmi hites emberek előtt → esküt tenni. A szőlőpásztor a csőszkunyhót a pásztorjárás területén megépítette vagy kijavította, s szőlőéréstől a szüret befejezéséig kinn is lakott. Az őrzés kellékeit általában maga készítette el. A kézi és szélkerekes → kereplő (Veszprém m.-ben cserregő, kölykes kereplő, Tokaj-Hegyalján röhögő, csattogó), továbbá ostorok a rigók és seregélyek riogatására szolgáltak. A rágcsálók ellen rókahájat és parittyát használtak, egyes területeken puska és pisztoly viselésére is kaptak engedélyt. A szőlőpásztor felszereléshez tartozott a fémfejű fokos, valmint a szőr-, vászon- vagy bőrtarisznya a tűzgyújtó szerszámokkal. Az 1894-es egységes hegyközségi rendelet után a hegyőr számmal ellátott jelvényt, sípot vagy trombitát és kutyát kapott. A szőlőpásztor felett a → hegymester, néhol a falubíró, urasági szőlőkben az udvarbíró gyakorolt felügyeletet. A szőlőpásztor a hegytörvényben foglaltak szerint járt el a tolvajokkal szemben, a lopás mértékétől függően hegymesteri, úriszéki vagy falusi közigazgatási hatáskörbe adta át a tolvajt vagy a bizonyítékokat. A pásztorbért búzában vagy borban és pénzben (talpallópénz, bocskorpénz) állapították meg az őrzött terület nagyságának és a birtokosok számának arányában, amit a szőlőpásztor bojtárával szüret után gyűjtött össze. – Irod. Szendrey Ákos: A közigazgatás népi szervei (Népünk és Nyelvünk, 1929); Vajkai Aurél: A parasztszőlőművelés és bortermelés Veszprém megye déli részében (Népr. Ért., 1938).