Szeremlei Sámuel (Gelej, 1837–Hódmezővásárhely, 1924)

történész, ref. lelkész, az MTA l. tagja (1908). Iskoláit Miskolcon, Debrecenben végezte. Tanulmányainak befejeztével 1855-től Hajdúböszörményben rektor, majd Makón, Hódmezővásárhelyen volt káplán. 1866–67-ben Ny-európai tanulmányúton volt. 1867-ben Bihardiószegre, 1871-ben Hódmezővásárhelyre került parochus lelkésznek, itt élt haláláig. – A liberális teológia irányzat jeles képviselője volt. Kiterjedt történelmi, egyháztörténeti tevékenységet folytatott. A néprajzi kutatás számára számottevő Hódmezővásárhely történetével foglalkozó monográfiája. Ebben a mezőváros társadalmi, gazdasági fejlődése mellett a város népéletének részletes bemutatására is kitért. Figyelmet érdemel az erkölcsi viszonyok fejlődésével foglalkozó kutatása is. – F. m. Valláserkölcsi és társadalmi élet 1848 óta Magyarországon (Bp., 1874); Hódmezővásárhely története (I–II., Bp. – Hódmezővásárhely, 1900–1913); Hódmezővásárhely újabbkori lakossága eredetéről (Bp., 1909). – Irod. Várkonyi Ágnes: Sz. S. és a mezővárosok történetének historiográfiája (Századok, 1974).