Tápió vidék

Pest m. K-i felében a Tápió mentén elterülő löszös dombvidék, helyenként egykor mocsaras, széles völgyekkel. Átmeneti táj, az → Alföld és a → Felföld között. Népi műveltségével hozzátartozik a Cegléd–Szolnok közötti vasútvonaltól É-ra eső, vele szomszédos vidékhez is. A honfoglalás óta magyar lakosságú táj. Középkori faluhálózata néhány reliktumot kivéve szinte teljesen elpusztult. A 18. sz. folyamán az újra népesülő vidéken szlovák közösségek is megtelepedtek, de jelentősebb a magyar, felföldi betelepülés. Az itt talált és a betelepült magyarság között a 18. sz. végére befejeződött a nyelvi egységesülés. Az északi letelepülési hullámnak köszönhető, hogy a Tápió vidék nyelvjárása ún. „palócos” jellegűvé vált. Paraszti közösségeinek fejlődését a fővárossá váló Pest közelsége és a jó közlekedési lehetőségek határozták meg. Lakosai tízezres tömegekben évtizedek óta ipari munkára járnak. Nevezetes községei: Nagykáta, Tápiószele, Tápiógyörgye, Újszász. – Irod. Kocsis Gyula: A Tápió mente falvainak népe, gazdálkodása, telepítése a XVI–XVII. században (Ethn., 1979).

Utcarészlet, utcai gémeskúttal (Tápiószecső, Pest m., 1930-as évek)

Ágasfás ház a 19. sz. elejéről (Tápiószecső, Pest m., 1970)