taposás

1. a → mustnyerés egyik módja, a szőlőfürtök lábbal történő összetörése. Egyéb elnevezései: tapodás, tiprás, nyomás. A taposást a taposókádban (→ kád) vagy közvetlenül lábbal (mezítláb, csizmában, harisnyában) vagy taposózsákon (É-Mo.), tiprózsákon (Dunántúl), borzsákon (Alföld) keresztül végezték. A taposózsák egy szeles, vastag, spárgaszerű kenderfonalból házilag készült, s egyik hosszanti oldalát csak félig varrták be. A taposó a zsák száját megcsavarva tartotta kezében, és úgy táncolt rajta. Ha a taposásra szabadban került sor, akkor a taposókádat a taposóhely földjére helyezték, s a mustot felfogó edényt a földbe mélyítették. Ismeretes a taposókád más elhelyezési módja is: a szekér felhérce és a dézsa szolgált támasztékul (Hajdú-Bihar m.). A taposókád megtartására Veszprém m.-ben kereszt vagy V alakú tiprószék szolgált. Egerben a káci felett taposóvánkos tartotta a kádat. A borházban történt feldolgozásnál a taposókád ászokfán (→ ászok) állt. – A századfordulóig a taposás országszerte jellegzetes férfimunka volt, ma már ritkán (Tokajhegyalja, Alföld) gyakorolják. A szőlőfeldolgozásban betöltött szerepe nem minden részletében ismert történeti, területi és üzemszervezeti különbségeket mutat. É-Mo.-on és az Alföld nagyobb területein valószínűleg a középkorban is a taposás a mustnyerés elsődleges módja volt, a szőlőlének a szilárd részektől való elválasztását szolgálta, amit általában nem követett sajtolás, de párosult a → másodborok készítésének intenzív gyakorlatával. A dunántúli préses területeken (ahol a sajtó melencéjében tapostak) a vörös szőlő prés nélküli feldolgozása során vagy a mezővárosi szőlőgazdaságban, a taposás a → szőlőzúzás, csömöszölés melletti másik lehetőségét, tulajdonképpen a bogyótörés és léfeltárás munkáját jelentette, amivel a szőlőt további feldolgozásra (sajtolás, erjesztés) készítették elő. (→ még: szőlőfeldolgozás) – Irod. Belényesy Márta: Szőlő- és gyümölcstermesztésünk a XIV. században (Népr. Ért., 1955); Vincze István: A borkészítés módjai és eszközei különös tekintettel a borsodi Hegyközre (Ethn., 1960); Kurucz Albert: Az észak-bihari szőlőművelés és borgazdálkodás (Debrecen, 1964). – 2. → tőzeg

Szőlőtaposás (Borsodgeszt, Borsod-Abaúj-Zemplén m., 1949)