tetűbőrbunda, kalapvári királykisasszony, nap-, hold-, csillagruha

tündérmese. Cselekménye: egy királyné halálos ágyán meghagyja, hogy férje őutána olyan nőt vegyen feleségül, aki ugyanolyan szép, mint ő, ruhája, cipője ráillik. A király hosszas keresés után sem talál ilyen teremtésre, végül saját lányát akarja elvenni, mert arra illik a felesége cipője. A királykisasszony, dajkája (boszorkány, tündér) tanácsára, nap-, hold- és csillagruhát (arany-, ezüst- és gyémántköntöst) kér az apjától, s mikor mindezeket megkapta, tetű- (bolha-, szamár-) bőr ruhát. A négy ruhát magára véve elszökik a háztól. Egy királyi udvarban beáll libapásztornak (pulykapásztornak, konyhalánynak). A királyfi (nőtlen király) bálba készülődik. A szurtos szolgáló hibásan teljesíti parancsait, ezért hozzá vágja a) a kalapját, b) lovaglópálcáját, c) csizmáját. A leány kimosakodik, magára veszi drága ruháit, s elmegy a bálba. A királyfi beleszeret, s megkérdi, hova való. „Kalapvárra, Pálcavárra, Csizmavárra” – válaszolja, s a mulatság végén mind a három alkalommal eltűnik („Köd előttem, köd utánam!”), pedig utolsó alkalommal a királyfi a gyűrűjét is odaadja. A királyfi a szerelem betege lesz. A szurtos szolgálónak kérésére megengedi a szakácsné, hogy elkészítse a beteg levesét, kávéját, ételét. Beleejti a kapott gyűrűt. A királyfi hívatja az étel készítőjét. A leány felismerteti magát. Egybekelnek (AaTh 510B). – A magyar nyelvterületen általánosan ismert, népszerű mesének több mint 25 feljegyzett változatáról tudunk. Ezek nagy része azonos felépítésű, csak a királykisasszony által kért ruhák és a királyfi által a királykisasszonyhoz vágott tárgyak változnak vidékenként (a tetűbőrbunda pl. a leggyakrabban a Székelyföldön fordul elő). Kivételt képeznek azok a változatok, melyek Perrault meséjének vagy a ponyvára került Grimm-mesének a származékai. – A változatok nagy része ún. „tiszta típus”, a nemzetközi párhuzamoktól eltérően ritkán keveredik a → Hamupipőke (AaTh 510A) vagy a csonkakezű leány (AaTh 706) meséjével. A Lear típushoz (AaTh 923) novellisztikus jellege következtében közelít: számos változatunk mesei szerkezetű ugyan, de mitikus elemeket nem tartalmaz. A → novellamesékhez teszi hasonlóvá típusunkat → sorsmeseszerű jellege is, melyre nemcsak egyes kutatók, de a paraszti mesemondók is utalnak. Feltehetően nyugatról került hozzánk mai formájában a két rész (a leányát elvenni akaró apa és a királyi udvarban álruhában szolgáló királyleány) összeötvöződése után, ismerünk azonban olyan változatokat is, amelyek mesénknek csak az egyik vagy csak a másik felét tartalmazzák. A tetűbőrbunda-típust az aranyhajú kertészbojtár (AaTh 314) típus női párjának szokás tekinteni. A két típus összetartozását a magyar változatok egy részének közös motívumanyaga is alátámasztja. Ez a tény viszont a változatok vagy legalábbis az elemek egy csoportjának bizánci eredetére enged következtetni. Típusunk is jól példázza a különböző irányból történő szövegátvétel és a területünkön történő típusegységesülés tényét. – Irod. Ortutay Gyula: Nyíri és rétközi parasztmesék (Gyoma, 1935); Eberhard, W.–Boratav, P. N.: Typen türkischer Volksmärchen (Wiesbaden, 1953); Dégh Linda: Kakasdi népmesék (MNGY, VIII., I., Bp., 1955); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (II., Pécs, 1957); Földyné, Virány Judit: A bodrogközi Láca népmeséiből (Sárospatak, 1957).