Tóth (Nagy, Kovács, Szabó) János története

igaz történet jellegű → varázsmese, hazugságmese. A cár kutyája, Sidi Numan néven is ismert. Egy vadász meglő egy nyulat, rókát, őzet stb., megnyúzza, kizsigereli s a bőrt puskája csövére kötözi. Az állat leugrik és elfut. A vadász ezen hangos szóval csodálkozik, mire az állat visszafordul, s azt mondja, hogy menjen el Tóth stb.-hez Debrecenbe, hallgassa meg a történetét, s akkor lesz min csodálkoznia. A vadász elmegy (AaTh 1898*), Tóth stb. elmondja, hogy felesége és diák(mészároslegény, katonatiszt stb.) szeretője varázspálcával komondorkutyává változtatta, de emberesze megmaradt. Rosszul bántak vele, csak neveltlánya (szolgálója) gondoskodott róla. Világgá ment. Egy juhász befogadta. Egymaga őrizte a nyájat, megölte a juhokat támadó farkast, farkasokat. Gazdáját gazdaggá tette. Egy úr, alispán, főispán, király magához vette. Megvédi annak újszülött gyermekét a szakállas farkastól (→ csordásfarkas), sőt a korábban elrabolt két nagyobb gyermeket is visszaszerzi. Az úr egy aranylánccal jutalmazza. Hazamegy, a diák ismét rácsap, kismadárrá változik, a láncot elveszik tőle. A nevelt lánya is rácsap, ismét emberré változik. Feleségét és szeretőjét csődör, ill. kancaszamárrá változtatja. Templomépítkezésnél nyűvik el őket (AaTh 449; BN 589*). – 15 magyar változatáról tudunk, ezek közül 9 Szabolcs, Szatmár és Zemplén megyék területéről való, 3 Bihar és Csongrád, 1 Somogy megyéből, legkorábbi ismert változatát 1862-ben jegyezte fel Bak László Kolozsvárott. – A típus K-Európában általánosan ismert, Ny-Európából ír, skót és francia változatokat tartanak számon. W. Andersen s nyomán Dégh Linda a mesét szláv eredetűnek, M-L. Tenèze az Ezeregyéjszaka származékának tartja. A mese kétségtelenül számos arab–török jellegű → meseelemet tartalmaz (varázsló, → varázsvessző), korai akklimatizálódásra utal, hogy a varázsló helyét a magyar változatokban → garabonciás diák és szakállas farkas foglalta el. Az egyes szám első személyben elmondott mese hősének, valamint a színtérnek a megnevezése (Debrecen, Hortobágy) a mesének mondai jelleget kölcsönöz. A magyar változatok nagyfokú egyöntetűsége eddig elő nem került → népkönyvre vagy → ponyvafüzetre enged következtetni. (→ még: kakas tanácsa, a; → Szezám, nyílj ki!). – Irod. Eberhard, W.–Boratav, P. N.: Typen türkischer Volksmärchen (Wiesbaden, 1953); Dégh Linda: Az AaTh 449/A mesetípus magyar redakciója (Ethn., 1960); Delarue, P.– Tenèze, M-L.: Le conte populaire français (II., Paris, 1964); Erdész Sándor–Halmos István–Kovács Ágnes: Ruszkovics István meséi (Bp., 1968. MNKF 4); Kiss Lajos: A juhászkutya (Ortutay Gyula jegyzeteivel, Ethn., 1971)