törkölylátó

a jobbágyszolgáltatás (→ bordézsma) alá nem eső → törköly minőségét ellenőrző uradalmi tisztviselő vagy megbízott. A → borbíró felügyelete alá tartozott. A 16–18. sz.-ban É- és K-Mo.-on a szőlőbirtokosok úgy próbálták csökkenteni a dézsmában elvett bor mennyiségét, hogy a törkölyt, amit nem dézsmáltak, bő levesen szállították haza, sőt eleven szőlőt (töretlen szőlő) is tettek közéje. A dézsmaháznál az uraság egyik alkalmazottja, a hites törkölylátó törkölyhányó kapával meghányta a kádak tartalmát. Ha eleven szőlőt találtak a kád belsejében, azt elvették és a jobbágyot is megbüntették. Ha nem is találtak eleven szőlőt, de a törköly túl leves volt, a csap helyén, a negyedik vagy ötödik abroncs felett megfúrták a kádat és egy hosszú vesszővel, ami a kádat átérte, jól megfurkálták. Az így kifolyó mustot a → dézsmaborhoz öntötték. Ezt csepegésbornak vagy törkölybornak nevezték. A nagyobb uradalmakban (pl. a tokaj-hegyaljai Rákóczi-birtokokon) a törkölylátó mellett hites kádszúrót vagy törkölyszúrót, csepegtetőt, szúrkálót is alkalmaztak, aki ezt a munkát elvégezte. A törkölylátó tevékenysége a szőlődézsma (bordézsma) must formájában való beszedéséhez és a mustkészítés lábbal taposó technikájához kötődik. A 18. sz.-ban a sajtós mustkészítés térhódításával és a dézsmák pénzben történő megváltásával szűnt meg. Ahol nem volt szokásban a törkölylátás és kádszúrás, ott eredetileg is külön pénzadót fizettek helyette. (→ még: sajtóbor, → ászok) – Irod. Szendrey Ákos: A közigazgatás népi szervei (Népünk és Nyelvünk, 1929); Takáts Sándor: Művelődéstörténeti tanulmányok a XVI–XVII. századból (Sajtó alá rendezte: Benda Kálmán, Bp., 1961).