történetiség

a megismerés alapelve, amely szerint a tárgyakat és jelenségeket fejlődésükben, keletkezésükben és az őket meghatározó konkrét történeti feltételekkel való összefüggésükben kell megérteni. Mielőtt a tudományos gondolkodás alapelvévé válhatott a történetiség, különféle megjelenésformái már igen nagy fejlődésutat jártak be. Primér tárgyiasulásait vizsgálhatjuk a nyelvekben és a (legszélesebb értelemben vett) folklórban. Egy-egy emberi közösség „történeti tudata” a tudatformák rendjében éppolyan meghatározott helyet foglal el, mint pl. a jogi, esztétikai stb. formák, másfelől e rendszert éppúgy áthatja, mint amazok: a valóság egészét az idődimenzió felvételével rendezi. Meg kell tehát különböztetnünk egyfelől a történetiséget mint tudományelméleti és módszertani kategóriát a történeti tudattól, másfelől az esztétikai szféra tárgyiasulásainak történetiségétől, tehát a folklór-alkotások időábrázolás módjaitól. – Irod. Vargyas Lajos: Miért és hogyan történeti tudomány a néprajz? (Néprajzi Ért., 1961); Filoszofszkije problemi isztoricseszkoj nauki (Moszkva, 1969).