újburgonya

primőr vagy korai → burgonya, melyet a gumók teljes érése előtt ásnak ki a földből. A korai burgonyafajták (elsősorban a nyári rózsa) érését előcsíráztatással serkentik. A burgonyagumókat febr. elején kosarakban vagy erre a célra készített különleges formájú ládákban meleg (10–12 °C) helyre (istálló, konyha) rakják, ahol néhány hét alatt csírát hajtanak. Az időjárástól függően márc. folyamán vigyázva, kézzel elültetik. A burgonyaművelésnél szokásos módon kézi kapával megkapálják, majd máj. végén és jún. elején kiássák. – Újburgonyát belterjesen gazdálkodó parasztgazdaságok termesztenek kizárólagosan piaci eladásra, étkezési célokra. Az újburgonyatermelés bizonyos speciális szakismeretet igényel, elsősorban a jó, csíraképes burgonya kiválasztását és kezelését. 1920 előtt Mo.-on D-Bácskában (Újvidék, Futak) és É-Bánságban (Csanád, Lovrin, Csákova, Törökbecse stb.) termesztettek újburgonyát. E községek elcsatolása (1920) után az É-Bánsággal szomszédos Csanád megyei helységek (Apátfalva, Makó, Kiszombor) kezdtek újburgonyát termelni. Az 1930-as évekre már minden nagyobb mo.-i burgonyatermő vidék ismerte az előcsíráztatást, azonban újburgonyát csak szórványosan termesztett. Csupán a Bp. zöldövezetéhez tartozó községekben kezdődött jelentős újburgonya termesztés a közeli nagy piaci keresletre támaszkodva (Alsónémedi, Kiskunlacháza, Géderlak stb.). (→ még: fojtott burgonya)