új stílusok a népművészetben, paraszt stílusok a népművészetben

a magyar → népművészet stílusperiódusok szerinti áttekintésében a → régi stílusú népművészetet a 18–19. sz. fordulójától, vidékenként eltérő időben felváltó és a 19. sz. második feléig, helyenként a 20. sz. elejéig tartó korszak. A magyar népművészetnek a köztudatban számontartott legtöbb emléke ebből a korszakból származik. Maguk a díszes tárgyak, ünneplő öltözetek is nagymértékben, néha szertelenül megszaporodtak ebben az időben. A tárgyféleségek differenciálódtak, számos egyszerű, köznapi használati tárgynak születtek ünneplő, díszes változatai. Új technikák tűntek föl, mint a → dunántúli pásztorművészetben a spanyolozás, új díszes öltözetdarabok váltak rövid idő alatt országszerte népszerűvé, mint a rátéttel, hímzéssel díszített → cifraszűr, amit az 1810-es évektől hiába próbáltak erőszakkal tiltani a megyei hatóságok. Ebben az időben vált általánossá a parádés szoba (→ szobaberendezés), a tisztaszoba, benne az ekkor már vásári áruként sorozatosan gyártott festett bútorokkal, a falon tálak, bokályok soraival, hímzett és szőttes asztali és ágyi ruhákkal, rúdra, szegre való kendőkkel. Kialakultak a színes gyári kelméket használó viseletek, több helyütt sok rövid szoknyával, vállkendővel. Az öltözködés divatja is, a tárgyakon a díszítés is a korábbi korszak tartózkodása után egyre erőteljesebb, harsányabb, a többi társadalmi réteg egykorú ízlésétől, divatjától egyre jobban eltérő és hangsúlyozottan parasztos lett, ezért nevezhetők ezek a stílusok paraszt stílusoknak. A lokális stílusok változatossága ebben az időben a legnagyobb. Az öltözetek, díszítmények alakulásában sokféle felszabadult kísérletező kedv mutatkozik s hozza a divat gyors változásait. Meg lehet különböztetni a 19. sz. első felének még tartózkodóbb, „nemeses” alkotásait és a század végének már olykor szertelen, harsányan színes, zsúfolt vagy éppen már dekadenciába forduló munkáit. – Ennek a néhány generációra terjedő népművészeti virágzásnak a hátterében a parasztság gazdasági, társadalmi helyzetének mélyreható átalakulása áll. Voltaképp az ipari forradalom, a polgári átalakulás (mely végül alá fogja ásni a paraszti életformát) érinti úgy első hullámaiban a paraszti közösségeket, hogy legalábbis a birtokos rétegek az új korszak anyagi eszközeivel, megnőtt öntudatával a régi paraszti értékrendszer és társadalmi kapcsolatrendszer alapján a népművészetet virágoztatják föl. Ez a népművészeti virágzás így szorosan beleágyazódik Mo. ellentmondásos gazdasági-társadalmi történetébe. Ezzel a történeti-társadalmi háttérrel tudjuk értelmezni 19. sz.-i népművészetünk sajátosságát az európai összehasonlításban is: tőlünk nyugatabbra a modern átalakulás korábban indult, és amikor a falusi pompa tetőzött, kevésbé parasztos megfogalmazást kapott. – Irod. Fél Edit–Hofer Tamás–K. Csilléry Klára: A magyar népművészet (Bp., 1969).