Benedek Marcell

(Bp., 1885. szept. 22.–Bp., 1969. máj. 30.): irodalomtörténész, esztéta, író, műfordító, színikritikus, dramaturg. 1904-ben, diákkorában, Lukács Györggyel és Bánóczi Lászlóval megalapította a Thália Társaságot. 1907-ben, a bölcsészettudományi kar elvégzése után középiskolai tanár lett. 1912–13-ban vendéghallgató volt Párizsban. 1907–1909 között a Magyar Nemzet színikritikusa. 1912-ben a Nemzeti Színház bemutatta Az erősebb c. drámáját. 1919-ben a Tanárképző Intézet tanára lett, de 1920-ban elveszítette állását. 1930–1939 között a Magyar Könyvkiadók Országos Egyesülete főtitkára, 1939-től az Új Idők Irodalmi Intézetének munkatársa, majd ig.-ja, 1945–1947 között Kolozsvárott a Bolyai Egyetem tanára, a Magyar Színház dramaturgja és rend.-je, a Kamaraszínház vezetője, 1947-től 1962-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára volt. Német, angol, francia műveket fordított. Visszaemlékezése, életrajzi ihletésű regénye fontos színháztörténeti forrás. 1963-ban Kossuth-díjat kapott. F.R. Rolland: Szerelem és halál játéka; Wilder: A mi kis városunk; Nagy Borbála: Szépasszony leánya. F.M. Vulkán. Egy nemzedék regénye (1918); Shakespeare (1957); Könyv és színház (1963): Kis könyv a drámáról (1964); Naplómat olvasom (1965). Fordításai: Wedekind: A föld szelleme (1911); Racine: Berenice (1943); Wilder: A mi kis városunk (1944); Musset: Lorenzaccio (1957).