Bodán Margit

(Cegléd, 1893. dec. 11.–?): színésznő, dalénekesnő. Színészi pályáját 1910-ben kezdte Szabadkán. 1917-ben a pozsonyi társ. tagja lett, majd Kassára szerződött. 1920-tól a debreceni Csokonai Színházban népszínművek és klasszikus operettek főszerepeiben tűnt fel. Kiemelkedő sikert aratott a Piros bugyelláris (Csepreghy Ferenc), A falu rossza (Tóth Ede) és a Náni (Follinusz Aurél) c. népszínművekben. Pesten dalénekesnőként mutatkozott be az újonnan meginduló rádióstúdióban. Bihari János, Lavotta János, Egressy Béni dalaival a m. dalkultúra ügyét szolgálta. 1938-ban vándorolt ki az USA-ba, Bridgeportba, ahol idegen nyelvi környezetben is folytatta a m. dal népszerűsítését. 1947-ben Sárossy Szüle Mihállyal közös turnét szerveztek Észak-Amerika magyarlakta városaiba. A Sárossy–Bodán Színtársulat 1947. márc. 23-án mutatkozott be a New York-i Webster Hallban a Két jómadár (Friedmann, Fritz–Adorján László) c. bohózattal. Bodán, a színésznő, itt is sikert aratott kiváló énekhangjával, temperamentumos játékával. F.Sz. Finum Rózsi (Tóth E.: A falu rossza); Náni (Follinusz A.); Zsófi (Csepreghy F.: Piros bugyelláris); Erzsébet (Friedmann F.–Adorján L.: Két jómadár); Kató (Bihari N.: Varjúfészek); Szekeresné (Fehér I.: Nincs szebb, mint a szerelem).