Csortos Gyula

(Munkács, 1883. márc. 3.–Bp., 1945. aug. 1.): színész. A SzAk-t 1903-ban végezte el. 1904–05-ben Debrecenben, 1905–1907 között Szegeden kezdte pályáját. 1907-ben a Népszínház-Vígoperához került. 1908-ban a Magyar Színházhoz szerződött. 1910–1912 között a Vígszínházban, majd 1914-ig ismét a Magyar Színházban játszott. 1914-től 1922-ig a Vígszínház, 1922–23-ban a Renaissance, 1924–1927 között a Magyar Színház tagja volt. 1923-ban a Belvárosi Színházban is fellépett. 1927-ben a Nemzeti Színház szerződtette, amelynek 1933-ig, majd 1935–45 között volt a tagja. Ebben az időszakban a főváros szinte valamennyi színházában vállalt egy-egy szerepet: 1929-ben, 1931–1933 között a Víg, 1927-ben és 1934-ben a Belvárosi, 1928–1930 között a Magyar, 1928-ban az Új, 1934-ben a Fővárosi Operett, 1935-ben a Király Színházban, 1936-ban a Budai Színkörben, 1939–40-ben és 1944-ben az Erzsébetvárosi, 1941-ben az Új Magyar, 1942-ben a Víg, 1943-ban a Fővárosi Operett, 1943–44-ben az Andrássy Színházban. A háború végén már súlyos beteg volt, de 1945-ben még fellépett a Nemzeti Színházban Csehov Medve c. egyfelvonásosában. Csortos sokféle szerepkörben, számtalan színházi stílushoz alkalmazkodva önálló hangú és arculatú művész-egyéniséggé vált. Drámai szerepeit mély emberábrázolással, hiteles szenvedélyességgel formálta meg. A komikusi szerepkörben volt elemében igazán: alakításait a tragikomikus tónus jellemezte. Fanyar humorával, különc egyéniségével, színpadi tréfáival a m. színművészet „rettenetes gyermeke” volt. Gyakran szerepelt filmen. F.Sz. A színész (Molnár F.: A testőr); Liliom (Molnár F.); Göndör Sándor (Tóth E.: A falu rossza); Rudi (Szép E.: Vőlegény); I. Pál cár (Neumann: Oroszország); Yank (O`Neill: A szőrös majom); Hjalmar (Ibsen: A vadkacsa); Vackor (Sh.: Szentivánéji álom); Falstaff (Sh.: A windsori víg nők); Volpone (Jonson); Clausen (Hauptmann: Naplemente előtt); Lucifer (Madách I.: Az ember tragédiája); Ezra Mannon (O`Neill: Amerikai Elektra.). – Ir. Ribi S.-né: Cs. Gy. (adattár, 1961), Galsai Pongrác: Cs. Gy. (1972).

CSORTOS GYULA

CSORTOS GYULA Mr. Wu
(Vernon: A mandarin)