Detre Szilárd; Dittmann

(Bp., 1891. jan. 2.–?): festő, bábművész. Münchenben, Hollósy Simon festőiskolájában ismerkedett meg Blattner Gézával és Walleshausen Zsigmonddal, itt találkoztak mindhárman először felnőtt bábszínházzal. 1919-ben ők hárman hozták létre a szecessziós Wayang játékok c. felnőtt bábelőadást. A 20-as évek elején részt vett Blattner bábelőadásaiban, majd 1925-ben Párizsban telepedett le, ahol az Arc-en-Ciel bábegy. egyik alapítója volt. Kubista árnyjátékok és groteszk marionett-előadások elkészítésében egyaránt közreműködött. Legsikeresebb műve 1933-ban Balázs Béla A fekete korsó c. árnyjátékának szcenírozása volt. A harmincas évek első felében külön vált Blattnertől, és feleségével külön francia gyermekbábszínházat hozott létre, Cou-cou néven. Később felhagyott a bábozással és szobrászattal foglalkozott.