Déva színészete

1873-ban, majd az 1880-as évek elején Csóka Sándor társ.-a lépett fel Déván, előbb a Nemzeti Casino, majd a nagyvendéglő udvarán, ill. a nagyudvarban berendezett színkörben. 1882-ben Sztupa Andor társ.-a játszott olyan színészek vendégjátékával, mint E. Kovács Gyula, Molnár György. 1884-ben Gerőfy Andor, 1885-ben a Nemzeti Casino dísztermében Polgár Károly színtárs.-a működött. 1893. jún.-ban színpártoló egylet alakult. A sz. elején az I. Erdélyi Színikerülethez osztották. 1911. ápr. 29-én – Komor Marcell és Jakab Dezső tervei nyomán – m. szecessziós stílusban megnyílt a Városi Színház 23 páhollyal, 470 ülő- és 160 állóhellyel. Az első ig. Szilágyi Dezső volt. 1918 után Kovács Imre, 1927-től Ferenczy Gyula körzetéhez került Lugos, Enyed, Gyulafehérvár mellé. 1944 után a hivatásos m. színjátszás a városban tartott ritka vendégjátékokra korlátozódott.