Dittersdorf, Karl; Ditters von Carl

(Bécs, 1739. nov. 2.–Neuhof, Csehország, 1799. okt. 24.): zeneszerző. Josef von Hildburghausen herceg vezértábornagy apródjaként szolgált, aki gondoskodott zenei neveléséről. Zeneszerzésre Joseph Bonnóval taníttatta, és 1761-ben a bécsi Hofoper zenekarában szerzett számára állást. 1765-től 1769-ig Michael Haydn utódaként a nagyváradi püspök karmestere lett, majd a zenekar feloszlatását követően rövid ideig Johannisbergben gróf Schaffgotsch boroszlói hercegérsek szolgálatába került. 1774-ben kitért a császár ajánlata elől, hogy fogadja el az udvari karmesteri tisztet. Johannisbergben kis színházat rendezett be, ahol számos művet írt. Legjelentősebb kompozíciói azonban bécsi tartózkodásai idején keletkeztek. Dittersdorf, aki műveiben elsősorban Wagenseilhez és a lokális bécsi hagyományokhoz kapcsolódott, a német vígopera megalapítói közé tartozik. E műfajban írott műveit azonban Mozart vígoperái (főként Mozart halála után) Bécsben háttérbe szorították, de legsikeresebb műve, a Doctor und Apotheker (Bécs, 1786) máig fennmaradt. F.M. operák, operettek, oratóriumok, misék, kantáták, versenyművek, stb.