Delly Ferenc

(Szeged, 1903. okt. 3.–Kolozsvár, 1960. febr. 3.): színész. Egerben kezdte pályáját kardalosként, segédszínészként folytatta, majd négy évig táncoskomikus volt különböző vidéki társ.-oknál. Fellépett a Faun Kabaréban és az újpesti színházban, majd a szegedi és a kaposvári társ. után 1927-től 1937-ig a Belvárosi és a Fővárosi Operettszínházban játszott. 1937-től 1944-ig az Andrássy úti, majd az Andrássy Színház tagja, de közben 1941–42-ben Nagyváradon is fellépett. 1945 döntő fordulatot hozott színészi pályáján. Ekkor Nagyváradra szerződött, majd 1946-ban a marosvásárhelyi Székely Színház alapító tagja volt. 1948-tól a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet, később a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanára. 1953-tól 1956 nov.-éig, nyugdíjazásáig a kolozsvári Állami Magyar Színház főrend.-je volt. A romániai m. színjátszás egyik legnagyobb alakja, aki drámai és karakterszerepek egész sorában nyújtott kimagasló alakítást. Ritka lélektani érzékkel és az árnyalatok iránti különleges fogékonysággal építette fel szerepeit, az általa megformált figurák mindig a helyzeten és a jellemen is túlmutattak. 1954-ben a Román Népköztársaság érdemes művésze lett, és Állami Díjjal tüntették ki. F.Sz. Bánk bán (Katona J.); Macpherson (Szimonov: Az orosz kérdés); Báró (Gorkij: Éjjeli menedékhely); Pool felügyelő (Priestley: Váratlan vendég); Dorn doktor (Csehov: Sirály); Tipătescu (Caragiale: Az elveszett levél); Zsellyei Balogh Ábel (Móricz Zs.: Úri muri); Dőry báró (Mikszáth K.: Különös házasság). F.R. Katona J.: Bánk bán; Lovinescu: Romba dőlt fellegvár; Csiky G.: Buborékok. – Ir. Gergely G.: D. F.: Színjátszó személyek. A Hét évkönyve (Bukarest, 1982).

DELLY FERENC –

DELLY FERENC – Dorn doktor (Csehov: Sirály)