Erdélyi Miklós

(Bp., 1928. febr. 9.–Bp., 1993. szept. 1.): karmester. Tanulmányait 1946–1951 között végezte a Zak-n Ferencsik János (karmesterképző), Kókai Rezső (zeneszerzés) és Zalánfy Aladár (orgona) irányításával. Pályafutását a Vígoperában kezdte, 1950-től 1951-ig a Magyar Rádió énekkarának helyettes vezetője, 1949–1951 között a Harmónia Hangversenyzenekar karmestere volt. 1951-ben az Operaház korrepetitora, majd 1957-től karmestere. Hamarosan a színház egyik legtöbbet foglalkoztatott dirigense lett. Elsősorban a Mozart-operákkal ért el kiemelkedő sikereket, de irányította a repertoár számos nagysikerű felújítását és bemutatóját is. Nevéhez fűződik Mihály András: Együtt és egyedül (1967), Ránki György: Az ember tragédiája (1969) c. operájának ősbemutatója, valamint Monteverdi: Poppea megkoronázása c. operájának mo.-i bemutatója (1968). 1969-ben az ő vezényletével rögzítette a Római Rádió Prokofjev Háború és béke c. művét. 1979–1982 között a Holland Rádió Szimfonikus Zenekarának állandó vendégkarmestere. 1986-tól a tokiói Jomiuri Nippon Szimfonikus Zenekar állandó vendége. Előadásmódjának fő jellemzői az aprólékos zenei kidolgozottság és a líraiság. Szakmai felkészültsége, muzikalitása, zenetörténeti és irodalmi tájékozottsága, valamint stílusismerete révén a legkiválóbb, legsokoldalúbb m. dirigensek közé tartozik. Kossuth-díjas (1975), Liszt Ferenc-díjas (1960), érdemes (1967) és kiváló művész (1985). Könyve: Franz Schubert (1963, 1979).