Feleki Sári; Fecser

(Debrecen, 1920. okt. 24.– ): színésznő. A SzAk elvégzése után 1940-ben Bánky Róbert stagione társ.-ában kezdte pályáját, majd az Andrássy úti Színházban lépett fel. 1942–43-ban a Madách, 1943-tól 1948-ig a Vígszínház tagja volt. Két évet a Magyar Rádióban dolgozott. 1950-től három évadot a Vidám Színpadon töltött, hármat pedig A Magyar Néphadsereg Színházában. Egyéves pécsi játék után 1957-től nyugdíjazásáig, 1981-ig az Állami Déryné Színház, ill. a Népszínház tagja volt. Nyugdíjasként fellépett a Nemzeti Színházban. Ma már főként szinkronizál. 1957–1965 között tanított az Állami Déryné Színház stúdiójában is. 1966-tól 1982-ig a Színházművészeti Szövetség elnökségi tagja volt. Kezdetben naivaszerepeket, később drámai hősnőket alakított igényesen. 1975-ben Kossuth-díjat, 1963-ban Jászai Mari-díjat, 1966-ban érdemes művész kitüntetést kapott. F.Sz. Tóth Mari (Mikszáth K.: A Noszty fiú esete Tóth Marival); Bianca (Sh.: A makrancos hölgy); Júlia (Sh.: Rómeó és Júlia); Vivie, Warrenné (Shaw: Warrenné mestersége); Nóra (Ibsen); Kate (Miller: Édes fiaim); Bódogné (Szakonyi K.: Adáshiba); Erzsébet (Schiller: Stuart Mária); Orbánné (Örkény I.: Macskajáték); Estella Craven (Coward: Forgószínpad).