Felkai Ferenc; Folkmann

(Körösmező, 1894–Bp., 1972. dec. 8.): író, újságíró. A gimnáziumot Nagykárolyban végezte. Kezdetben erdélyi, majd felvidéki lapoknál jelentek meg cikkei. 1922-ben az Esti Újság munkatársa lett. 1950-ben különböző lapoknál dolgozott. A harmincas években a Függetlenség munkatársa, 1945–48-ban a Kossuth Népe c. napilap főszerk.-je volt. Szónokias víg- és színjátékaival, drámáival a húszas években jelentkezett (Mesebeli herceg, Miskolc, 1924). 1933-ban az Új Színpad dramaturgja volt, 1934–36-ban részt vett az Új Thália munkájában is. Néró c. drámáját 1942-ben a Madách Színház mutatta be, amely a színháztörténet emlékezetes sikerei közé tartozott. 1945 után több darabját játszották vidéki színpadokon. Az ötvenes években hallgatásra kényszerítették. 1960-tól a győri Kisfaludy Színház „háziszerzője” volt. F.M. Bábel (1934); Vágta (1936); Baj van Napóleonnal (1937); Néró (1942); Potemkin (1943); Pilátus (1947); Cleopatra három éjszakája (1959); Boszorkányok pedig nincsenek (1963); Madách (1965); Győri sasfiók (1973).