Forgách Sándor

(Szolnok, 1890. febr. 4.–Auschwitz, 1944): színész. 1909-ben kitüntetéssel végzett a SzAk-n. Pécsett, majd Győrben játszott, 1919-ben Aradra szerződött Szendrey Mihály társ.-ához. 1921 őszétől kezdetét vette életének leghosszabb önkéntes helyhezkötöttsége, pályájának 1935 őszéig tartó kolozsvári szakasza, amely egyben művészi fejlődésének csúcsait is jelzi. A kritika alakításainak értelmi és érzelmi komplexitását, intelligens beszédmodorát, plasztikus mozgását emeli ki, vonzódását a komikum nem hagyományos válfajai, a fájdalmas humor, a tragikomikum iránt. Ezek olyan jellemvonások és stílusjegyek korai jelentkezései, amelyek századunk utolsó harmadának színjátszásában váltak dominánssá. Egyik-másik írás azt is megjegyzi, hogy vj.-i figurái „mindig harmonikusabban sikerülnek, mint a hősiek”. 1935-ben búcsút mondott Kolozsvárnak, és Inke Rezsővel társulva megpályázta a soron következő évadra az aradi színi koncessziót. Nem sikerült elnyernie. A negyvenes évek faji törvényei pedig még jobban elszigetelték. Fekete Mihállyal vezette a kolozsvári Vasas Klubban színpadhoz jutó együttest, a Zsidó Színházat. Pályájának és életének a deportálások vetettek véget. F.Sz. Oswald (Ibsen: Kísértetek); Tanner John (Shaw: Tanner John házassága); Peer Gynt (Ibsen); Brytborg (Bánffy M.: Maskara); Hamlet (Sh.); Jágó (Sh.: Othello); Lucifer (Madách I.: Az ember tragédiája). F.R. Hoffmanstahl: Jedermann.