Horváth Árpád

(Dés, 1899. nov. 29.–Bp., 1944. dec. ?): rendező, színházigazgató, kritikus, színészpedagógus. A bp.-i egyetem bölcsészettudományi karán végzett. Kezdetben a Független Szemlében jelentek meg színikritikái. 1922-ben Hevesi Sándor a Nemzeti Színházhoz szerződtette, ahol 1935-ig rend.-ként dolgozott. 1930-ban Kolozsvárott volt vendégrend., 1934–1935-ben a Király Színház főrend.-je, 1935–1936-ban a Magyar Színház rend.-je volt. 1936-ban Debrecenben lett színházigazgató, de 1939-re csődbe jutott. 1940–1944 között a Vígszínházban rendezett. A SzAk-n 1929-től 1934-ig színpadi gyakorlatot és rendezést tanított. Az ellenállási mozgalomban való részvétele miatt a nyilasok kivégezték. Horváth Árpád mély és alapos elméleti felkészültséggel a színház hivatásának megújítása reményében végezte munkáját. Rendezéseiben a színjáték teljes logikai és lélektani kibontására törekedett. Ötletdús, látványos, klasszikus rendezései mellett jó érzékkel nyúlt a kényszerből vállalt könnyű műfajhoz is. A II. világháború utáni színházi élet újjászervezésének egyik vezetője, a Nemzeti Színház ig.-i székének várományosa volt. Horváth Árpád és felesége, Neményi Lili tiszteletére a pesterzsébeti múzeumban emlékszobát rendeztek be. F.R. Molière: A szerelem, mint orvos; Teleki L.: Kegyenc; Madách I.: Az ember tragédiája; Katona J.: Bánk bán; Pirandello: Játék vagy élet; Racine: Phaedra; Szophoklész: Antigoné; Zilahy L.: A szűz és a gödölye; Harsányi Zs.–Zágon I.: XIV. René; Jerome: Színház; Du Maurier: A Manderley ház asszonya; Shaw: Warrenné mestersége. Könyvei: Korszerűtlen jegyzetek a racine-i drámáról (1935), Szerep nélkül (szerk., 1943), Modernség és tradíció (1982).

HORVÁTH ÁRPÁD

HORVÁTH ÁRPÁD