Huszonötödik Színház

1970. okt. 14-én nyílt meg a Kommunista Ijfúsági Szövetség Központi Művészegyüttesének Rottenbiller u. 20. sz. alatti székházában. Innen egy év múlva költöztek végleges játszóhelyükre, a Magyar Újságírók Szövetsége székházába. A Gyurkó László által alapított társ. eszménye a társadalmi-közéleti ihletettségű világnézeti színház a kortárs m. dráma középpontba állításával. Céljuk rendezőcentrikus ensemble-játékkal olyan népszínházat teremteni, amely mondanivalóját a formai és tartalmi kísérleteket programszerűen vállalva valósítja meg (népszínházi kultúrák ősi elemei, Brecht, Mejerhold, Besson, Mnouchkine, Ljubimov, Jancsó M. stb. hatása). Ennek jegyében járták az országot változatos repertoárjukkal, amelynek egyenrangú tagja az irodalmi és dalest, valamint a rendhagyó irodalomóra is. A hetvenes években Mo.-on egyedülállóan friss, a világszínházi reformtörekvésekre figyelő kísérletezőkedvük révén több produkciójukat meghívták különböző színházi fesztiválokra (1972; Helsinki, BITEF-Belgrád, 1973: Bordeaux, 1975: Wrocław, ismét Belgrád, 1976: Olaszország, Lengyelország). Az utánpótlás nevelésére 1970. szept.-től színészképző stúdiót, színházbarát köröket szerveztek. 1978. jan. 1-jén az Állami Déryné Színház és a Huszonötödik Színház összevonásával megalakult a Népszínház. A Huszonötödik Színház fontosabb előadásai: Németh L.: Gyász; Jancsó M.: Fényes szelek; Tou O igaztalan halála; Gyurkó L.: Szerelmem, Elektra; Jancsó M.: Vörös Zsoltár; Gyurkó L.: Kőmíves Kelemenné balladája; M-A-D-Á-C-H.